XIV.fejezet

Baekhyun

    Bár megnyugtattak Chanyeol szavai, mégis kissé félve léptem át a ház küszöbét. Még mindig úgy éreztem, hogy annak ellenére, miszerint nem gyűlölöm zsigerből az embereket és az ezzel járó kínos első találkozásokat, akkor is nehezen megy az ismerkedés. És ha rajtam fog múlni, Yoda mester édesanyja nemhogy káromkodást nem fog hallani tőlem, de nagyon egy egész mondatot sem.

     A közös házi feladat oldogatás ötlete nem hangzott rosszul, azonban úgy gondoltam, erre ráérünk később is visszatérni, mert sajnos nagyon szerettem volna maradni, mégis éreztem, hogy nagy valószínűséggel nemet kell mondanom az ajánlatra, hiszen nem akartam a szüleimet még nagyobb aggodalmakba sodorni. És emberhez méltóan, csak jobban esik magam előtt görgetni a problémákat, nem venni róluk tudomást, csak a legutolsó pillanatban.

   Bátortalanul követtem vendéglátómat, miután az otthonos és meleg előszobában levetettük kinti vastag holmijainkat.

   - Chanyeol, drágám, miért nem szóltál, hogy vendéget hozol? - fogadott minket sopánkodva, ugyanakkor gyengéden elmosolyodva az édesanya.

   - Byun Baekhyun vagyok - hajoltam meg a hölgy előtt illedelmesen.

   - Üdvözöllek nálunk - finoman vállon veregetett és az étkező felé terelt. - Áh, fiam, igazán jelezhetted volna valahogy... Tiszta felfordulás van az egész lakásban, én is teljesen szét vagyok... - sóhajtott nagyokat.

   - Tessék csak hagyni, rendben van minden - szabadkoztam halkan, mire az asszony vonásai ellágyultak és csillogó szemekkel nézett rám.

   A negyvenes éveiben járhatott Chanyeol anyukája, és nagyon jól tartotta magát. Vékony, magas, fiatalos hölgy, gyönyörű mosollyal és lenyűgöző kisugárzással. Ezek után már minden világos Yodával kapcsolatban.

Chanyeol

    Annyira furán éreztem magam, nem tudtam mit kellene tennem, így leginkább próbáltam az eredeti, itthoni mivoltomat magamra venni. Nem akartam megjátszani önmagam, sosem voltam olyan ember, hiába Baekhyun az első barátom, aki ellátogatott hozzánk. Csendben pakoltuk le a dolgainkat, majd én lassan lépkedtem be a nappaliba, ahol azonnal anyukám hangja csapta meg a fülem. Talán nem túl bíztató, hogy azonnal azzal kezdte: miért nem szóltam, nincs rend, meg miegyebek. Valójában ebből csak az egyik volt igaz, az hogy nem szóltam. Anyának szinte krónikus tisztaság mániája volt, mindennap portalanított, ha nem épp a munkahelyén végezte dolgát. Takarított, mosott, főzött, ellátta a gyerekeit, illetve kielégítette a férje néhai bugyuta igényeit. Például, hogy szervezzen meg egy „majdnem téli nyaralást”. Nos, az öregem kicsit furcsa, de ezt örököltem tőle.

     - Anya nyugodj meg, minden rendben van itthon, te szép vagy, mi meg úgy is a szobámban fogunk gubbasztani, csak vacsorára jövünk le. Megfelel úgy neked? – mosolyogtam folyamatosan, majd egy puszit nyomtam anyukám feje búbjára. Annyira szerettem a családomat, és ekkor ugrott be.

      - Anya! Ugye Yoora nem ment még el? Mikor megy? Aish… remélem csak a hétvégén!

    - Fiam… nyugodj meg. Menjetek fel – simította végig kissé megöregedett kezeit arcomon, majd füleimnél megfogva húzta magához fejemet. Kicsit fájt, de már megszoktam. Érdeklődve húzódtam hozzá közelebb, míg a bal kezemmel megfogtam Baekhyun alkarját, ami meglehetősen vékony volt.

      - Tedd el a szennyesedet, mert ha meglátja ez a gyönyörű teremtés, a fejét fogva szalad ki tőled! Az ágyadat bevetettem – paskolta meg a fejem, sőt még egy puszit is kaptam, mintha valami édes dolgot mondott volt, miközben szinte megfenyegetett. Tudom, hogy nem szereti, hogy trehány vagyok, de nem tudtam rendet tartani, ráadásul pasiból vagyok.

      - Gyere… – mosolyogtam szelíden a kissé értetlen arcot vágó barnára – nyugi, minden rendben. Vigyük fel a táskádat jó? Nem vagyok egy lángelme, de neked szívesen segítek, Hyung!

Baekhyun

     Kissé megszeppenve, mégis szívemben lángoló forrósággal néztem végig a családi közjátékot. Valahogy pontosan ilyennek képzeltem el az egészet.

      - Oh, ez rendes tőled. Együtt biztosan többre megyünk majd - mosolyodtam el szélesen az ajánlatán, majd még egyszer meghajolva az anyukája előtt, követtem felfelé.

      A szobájának az ajtajában váratlanul lestoppolt Chanyeol, majd néhány másodperccel később behívott magához. Egyszerű ugyanakkor kényelmes fiús szobába érkeztem. Nem volt különösen nagy rend, egy-két dolog elszórva hevert, azonban nem is hatott túlzsúfoltnak a helyiség, akadt szabad hely bőven.

      - Kellemes kis kuckó - jegyeztem meg halkan, körbekémlelve, miután a bevetett ágy szélére leültem.

Chanyeol

    Még hogy rendes! Legszívesebben egész életemben rendes lennék veled, bármit megtennék, csak maradj mellettem – nos igen. Valahogy így zajlottak a gondolataim, melyeket nem tudtam megállítani. Valamiért vágytam Baekhyunra, a közelére, arra hogy ott legyen mellettem, a társaságomban tudjam őt, és vigyázni akartam rá, mert féltettem a feketétől!

      Mondandójára csak bólintottam egyet, és beharaptam az alsó ajkam. Nem akartam elengedni a kezét, annyira élveztem, ahogy a tenyerem az ő pulcsijára fog, mintha még a felsőjének anyaga is puhább lett volna, pedig ez biztos butaság volt. Szívem a torkomban dobogott, ahogy a szobám elé értünk, valójában kicsit féltem, hogy mit fog szólni a szobámhoz, jó nem volt nagydolog, de ő volt az első, aki nem családtag és még azt pletykálja el, hogy milyen gyerekes vagyok. Ezt úgy mondtam, mintha egyáltalán beszélne valakivel is. Aish Chanyeol, nem vagy normális!

     Megjegyzésére elmosolyodtam, és gyorsan felkapkodtam a földről a zoknijaimat, illetve az ágymellé ledobott melegítő nadrágomat a szekrénybe hajítottam.

     - Köszönöm, valójában elég régóta áll így minden, mostanában gondolkoztam azon, hogy kicsit át kéne rendeznem, már unom, hogy mindig ugyanaz köszön vissza rám. – Bátorkodtam mellé ülni, miközben beszéltem és kissé affektáltam a kezeimmel.

    Zavarban voltam, a szívem hevesen dobogott ott belül, de a fülemben is éreztem, ahogy a vérem egyre inkább pezseg. Kezeim izzadni kezdtek, és hatalmasat kellett nyelnem, hogy a képzeletbeli kötél ne fojtson meg azonnal. Még az is eszembe jutott hirtelen, hogy ablakot nyissak, de meleg volt bent, kint meg hideg, és nem akartam, hogy az utcára fűtsünk.  Lábainkra pillantottam, mosolyogva figyeltem az aranyos, pöttyös zokniját, illetve apró lábait az enyémhez képest, majd a lábszárára pillantottam, amire feszült a nadrág, és fel volt varrva az alja.

   - Anyukád tényleg felvarrja a nadrágodat – kuncogtam, miközben ujjammal az említett részre mutattam. 

Baekhyun

    Kicsit megállt körülöttünk az idő és minden olyan örökkévalóságnak hatott. Cseppet sem éreztem kínosnak a helyzetet, inkább izgalmasnak; úgy gondoltam, hogy ez rendben van, hiszen felesleges elsietni, ki kell élvezni az együtt töltött időt.

   - Áh, valóban - kuncogtam éles megfigyelésén. - Ha szeretnéd, neked is megcsináljuk majd, amit beszéltünk - ajánlottam fel kedvesen.

   Igazából tudtam, hogy egyszer annak is el fog jönni az ideje, mikor tisztán és őszintén kell beszélnünk a múltról és a miértekről, arról, hogy hogyan is kerültünk ide. Hiszen már minden nyilvánvaló, mégis, ahogy bennem, úgy biztosan Chanyeolban is rengeteg kérdés kavarog akár Baconnel, akár a társkeresővel kapcsolatban. Fogalmam sem volt, mi lesz a találkozásunk kimenetele, hogyan fogunk elválni és mit hoz számunkra a jövő. De abban biztos voltam, hogy egyszer, ezt majd meg kell beszélnünk. Viszont ha rajtam múlik, biztosan nem most.

   - Hm... mondd csak, sok leckéd van? Nekiálljunk? - érdeklődtem bénácskán, miközben magamhoz vettem a táskámat.

Chanyeol

    Édesen kuncogott, annyira, de annyira aranyos volt. El sem akartam hinni, hogy Bacon, akivel olyan jót beszélgettem, akiben megbíztam egy kicsit, és aki levett a lábamról, itt ült mellettem, az ágyamon, és kuncogott, azon a cuki hangján. Megártott nekem a mai tesik száma, vagy a kosárlabda, ami a fejemhez pattant. Nem tudom pontosan.

     - Figyelj... - fogtam le kezeit, majd a táskáját visszatettem az ágy mellé. Ujjaimmal átfogtam vékony csuklóját, éreztem, ahogy kiráz a hideg és szemeimben tűz gyúlik. Lassan pásztáztam végig arcát, a barna haját, amin megtört a szobában lévő apró lámpa fénye, szemei kissé csillogtak, míg az ajkai résnyire nyíltak el egymástól.

     - Sajnálom, ha túl közvetlen vagyok, ha valamit rosszul csinálok, vagy zavar kérlek, szólj nekem. Rendben? Szeretnék a barátod lenni - mosolyodtam el, majd közelebb csúszva hozzá óvatosan simítottam kezem a vállaira. Közel hajolva húztam testét az enyémhez, majd karjaimba zárva szusszantottam egy hatalmasat.

     Forró ölelésben részesítettem, bár a mellkasomban dübörgött a szívem, a nyakam égett és a szemeim inkább becsuktam ne lássam az undort, vagy a félelmet arcán nem zavart. Vagyis kicsit feszengtem, és valójában vártam, hogy hevesen ellökjön magától nem észleltem ellenkezést, sőt mintha belebújt volna mackóölelésembe. Hosszút sóhajtottam, alsó ajkamat beharaptam, majd orromat Baekhyun hajába fúrtam.

    Szerintem én nem biszexuális vagyok...