XIII.fejezet

Baekhyun

       Annyira elmerültem Chanyeol csodálásában, hogy csak az apró bókja hozott vissza a Földre.

     - Köszönöm - motyogtam halkan a válaszomat. Illene nekem is megdicsérnem vagy mondanom neki valami szépet... de nem sok időm maradt a reagálásra, mert felajánlotta, hogy elmehetnénk valahova.

      - Ez remek ötlet, menjünk - bólintottam és megvártam, míg összeszedte a holmiját.

   Mély levegőt véve és aztán azt lassan és halkan kiengedve sétáltam mellette ki egészen a játszótér elé.

      - Van valami konkrét ötleted, tudsz esetleg valami jó helyet a közelben? - érdeklődtem finoman. - Mert... ha... van itt a sarkon egy kávézó... - vettettem fel ötletnek.

      Bár este nem célszerű kávét inni, de talán kaphatunk valami üdítőt és süteményt is.

   A kezdeti izgalom után már megnyugodtam, és örültem, hogy végre eljutottunk idáig, és minden tisztázódott. Sokkal könnyebb volt a lelkemnek, sikerült megtalálnom a helyzetben a jó dolgokat is. Végeredményben örültem is, hogy így alakult.

Chanyeol

      Hát igazából nekem mindegy volt, hogy hova megyünk, mert egyetlen egy dologra akartam koncentrálni. Baekhyunra.

     - Figyelj, mi lenne, ha inkább csak sétálnánk, és közben beszélgetve kicsit jobban megismernénk egymást? Nem hiszem, hogy oly' sok mindent tudnánk a másikról. Esetleg, ha már besötétedik, vagy fázol beülünk valahova. Mit szólsz? - mosolyogtam rá a végén.

     Nem akartam elhinni, hogy tényleg ott álltunk egymással szemben, és épp megvitattuk, hogy merre menjünk együtt, vagy mit csináljunk. Azok után, hogy kétszer is átfutott az agyamon, hogy el sem jövök, és nem rágom tovább a fülét, mégis itt vagyunk.

    Kicsit még zavarban voltam, közelségének és ajándékának hála, de zsebre dugott kezeimet mozgatva próbáltam levezetni a kisebb feszültséget magamban.

Egy kis idő után úgy gondoltam nem lehet belőle baj, ha óvatosan közelebb lépkedek hozzá, és bár nem az ujjait fogtam meg, csak a alkarját, és magamra vonva a figyelmét mosolyogva csúsztattam karját az enyémbe.

     Így egymásba karolva indultunk el, és kezdtem el mesélni neki, hogy mit csináltam ma. Illetve mennyire jó volt a kosárlabda edzésem. Úgy beszéltem neki, mintha már minimum egy hónapja ismerném, és a barátomnak tekinteném.

Baekhyun

   Apró bólintással egyeztem bele a kávézó ötletének a halasztásába. Igazából úgy éreztem, hogy mindegy is, hogy hol vagyunk, mert vele olyan kellemesen telik az idő. És ez a gondolatom hamarosan be is igazolódott.

   Egymásba karolva sétálgattunk a folyó partján kialakított parkban és kedélyesen cseverésztünk. Vagyis kezdetben inkább csak Chanyeol beszélt. De olyan jó érzés volt hallgatni, ahogy életteltelien, vidáman mesélt a napjáról. Szinte már fizikailag is éreztem, hogy beragyogja a napom.

   Aztán lassan nekem is sikerült felengednem mellette. Hiszen... már már egy ideje beszélgettünk egymással és személyesen is találkoztunk már. Semmi okom nem volt arra, hogy vastag betonfalakat vonjak magam köré. Az életben egyszer el akartam magam engedni és jól érezni magam. Picit felhagyni a kételkedéssel és megtanulni bízni, a mának élni. Úgy éreztem, ez Chanyeol mellett igazán sikerülhet.

   Nem is telt bele hosszú időbe, de máris egy húron pendültünk és jókat nevettünk.

   - Ehey!~ Micsoda vicces figura a mi Yoda mesterünk - nevettem sokadjára egy ismételten jól sikerült poénja után. - Rég nem nevettem már ennyit. Köszönöm - mosolyogtam rá lágyan.

Chanyeol

    Gyorsan elszaladt az idő, és mire feleszméltem már teljesen besötétedett. Legszívesebben, egész nap csak Baekhyunnal beszélgetnék.  Sikerült neki is feloldódnia, ami jót tett az egómnak, mert ugye mellettem, nincs olyan, aki ne lenne jó kedvű.Vagyis nagyon reménykedtem benne.

    - Hát igen, én már csak ilyen vagyok - nevettem vele együtt. Olyan volt, mintha a hangunk együtt valami kis dallamot adott volna, lépteink pedig a halk basszust szolgáltatták - Ne köszönd, Bacon - mosolyogtam és megtorpanva néztem a házunkra.

    - Itt is vagyok. Bejössz? Elvégre... úgy volt, hogy megkóstolod egyszer anya spagettijét - mosolyogtam rá, és elhúzva a kezem tőle kerestem ki a táskámból a kulcscsomót, hogy aztán kinyitva az ajtót várjak a válaszra. Nagyon ideges voltam, mert még soha senkit sem hoztam haza a baráti körömből, és Baek lenne az első. Yoora sokat piszkált azzal, hogy nincsenek is barátaim, de ő ismer... tudja, hogy emberek nélkül nem lennék senki, mert a beszélőkém túl jó ahhoz.

   - Jó persze... nem muszáj, viszont akkor, ha nem jössz be, elkísérlek haza. - Persze kissé csalódott voltam, hisz láttam a szemeiben, hogy túl korainak tartja ezt az egészet, de én nem akarom ráerőltetni magam senkire. Ha nem akarja, hát nem, elfogadom.

Baekhyun

   Észre sem vettem, hogy sétánk közben megérkeztünk Chanyeolék házához. Szép, nyugodt környéken élnek, hasonlóan a miénkhez. Kérdése azonban meglepett. Talán viccesen hangozhat, de nekem először nem az ugrott be, hogy alig ismerjük egymást mégis magához hívott, vagy esetleg a szülei mennyire örülnének nekem, mint idegennek, de még azon sem töprengtem el, hogy az én szüleim tudják-e egyáltalán, hogy hol vagyok ilyen sokáig. Az első, ami eszembe ötlött az az volt, hogy vajon Chanyeol anyukája tényleg spagetitt csinált ma vacsorára? És ennek hangot is adtam.

     - Tényleg spagettit csinált ma anyukád? - érdeklődtem csillogó szemekkel.

   Gyorsan el is szégyelltem magam, amiért előbb járt a szám, mint ahogy végiggondoltam volna a mondanivalómat. Féltem, hogy majd valami éhenkórásznak fog nézni. Bár... azt tudja, hogy szeretek enni.   - Ah... ne haragudj - húztam fejembe a sapkámat zavaromba. - N-nem ezt kellett volna kérdeznem. Nem zavarnék? - tettem fel végül a helyes kérdést.

Chanyeol

    Aranyosan kuncogtam fel, mert egyből rákérdezett, hogy anya ténylegesen spagettit készít-e. Aztán zavarba jőve próbálta magát kimagyarázni míg én csak mosolyogva figyeltem őt.

     - Aranyos vagy Hyung! - simítottam óvatosan arcára. Nem igazán tudom mi ütött belém, és hogy vagyok képes csak így hozzá érni. Még a végén azt hiszi majd rólam, hogy csak ezért akarom hogy a közelemben legyen. Pedig én tényleg megakarom ismerni őt, és úgy érzem már alakulóban van. A beszélgetésünk is folyamatos volt, csak pár percre állt be a kínos csend, de én azonnal megtörtem, mert mindig eszembe jutott valami. Nem akartam csendben sétálgatni vele.

    - Khm... - köszörültem meg a torkom, és megrázva a fejem húztam el hatalmas tenyeremet forró arcáról.

   - Ne haragudj, hogy ilyen közvetlen vagyok. Sok bajom származott már ebből, de én még mindig nem tanultam meg. Nem zavarnál hidd el, sőt anya kifejezetten örülni fog neki, hogy végre van egy olyan barátom, akit haza merek hozni, és nem olyan mocskos a szája és a stílusa, mint a többieké. Szóval... gyere nyugodtan, talán még a házit is megcsinálhatnánk, persze csak, ha nem kell haza menned még! - beszédem közben megkerestem a kulcsom, és kinyitottam a kaput, hogy besétálva rajta utat engedjek neki is és az ajtóhoz menjünk, hogy aztán hangosan lépjünk be a házba és elszólhassam magam, hogy megjöttünk.

    Ezzel jelezve anyunak, hogy egy adaggal többet készítsen a vacsorából.