XIX.fejezet

Baekhyun

   Mélyeket sóhajtva és nagyokat nyelve tartottam meg magam az összeomlástól, mikor ismerős hangokat hallottam beszűrődni és két cipő állt meg a mosdóajtóm előtt.

   - Baekie, gyere ki - szólt gyengéd hangon, finoman Jongdae.

   Nagyon nagy butaságot csináltam azzal, hogy így elrohantam. Miattam kellett aggódniuk, feleslegesen.

   - Srácok, nincs semmi... - Az ajtó nyitása után vettem észre, hogy Chanyeol is a helyiségben tartózkodik.

   Arcát szégyenlősen kapta el rólam, szemeit zavartan sütötte le. Nem értettem, miért viselkedett így, hiszen semmi rosszat sem tett. Nem bűn az, ha valakit szeretsz.

   - Chanyeol - alig hallhatóan suttogtam nevét, ahogy esetlenül értem nyúlt és magához húzott.

   Kezeimet lassan megemelve markoltam oldalán a pulcsijába és nyugtató, kellemes illatú melegségébe menekültem. Olyan jól esett a már megszokott ölelésbe burkolózni, úgy éreztem, hogy semmi bajom sem lehet ebben az erős és védelmező kis világban. Azonban hamar észbe kaptam és rájöttem, nekem ezt már többé nem szabad.

   Annyira el voltam foglalva a saját gondjaimmal, azzal, hogy többé már nem kell arra törekednem, hogy levegőnek látsszak, mert végre van egy megmentőm, aki mindentől megvéd, hogy ennek a bizonyos megmentőnek egyáltalán nem figyeltem oda az érzéseire.

   Szemeim lassan nedvesedtek meg ismét és nagyokat zokogva toltam el magamtól testét. Örülnöm kellett volna a barátom boldogságának, de képtelen voltam rá. Olyan undorítónak éreztem magam azért, amiért nem merült fel bennem egy támogató gondolat sem, hanem helyette csak egyre arra tudtam gondolni, hogy el fogom veszíteni Chanyeolt.

  - Ne haragudj - hüppögtem lehajtott fejjel. - Annyira sajnálom, hogy én nem - lekaptam a szemüvegemet és szabad kézfejemmel dörzsöltem szemeimet. - Én nem tudtalak támogatni. Csapnivaló egy barát vagyok. Jaehwannak is igaza van.

  Őszintén megvallottam az érzéseimet.

   - Azzal a majommal ne törődj! - horkant fel Jongdae és kezével hátamat simogatta körkörösen.

   Annyira nagyon gyűlöltem, hogy ilyen gyenge vagyok, sikerült pillanatok alatt megadni magamat az érzéseimnek. Tudtam, hogy a fiúknál nem divat az, hogy mártírt játszanak, és kislány módjára pityeregnek, nekem mégsem volt könnyű megállni, hogy végül közönség előtt omoljak össze. Gyönyörű...

   - Tényleg ne haragudj rám - szipogtam, még mindig lefelé bámulva.

   Nem értettem magam körül a nagy csendet.

Chanyeol

   Édes hangján hallani a nevemet felért egy szeretlekkel. Annyira, de annyira imádtam mindent, ami tőle jött.

  Gyönyörű kezeivel a pulóverembe markolt, míg én erősebben húztam magamhoz. Illata az orromba kúszott, elmémet kissé elködösítette, de megmaradtam, nem léptem át a meghúzott vonalat, pedig szívesen vontam volna magamhoz egy csókra és ajkaiba suttogtam volna, hogy szerelmes vagyok belé és minden porcikámmal azon vagyok, hogy ezt ő is észrevegye, úgy érezzen, mint én. Ő is olyan görcsösen ragaszkodjon hozzám, mint én hozzá. Ő is... akarjon engem!

 Viszont kiszakadtam a gondolataimból. Zokogott, és szinte ellökött magától, már épp magyarázkodásra nyitottam volna a szám, de ő megszólalt.

 A szavak, amelyeket kiejtett szinte rosszul estek, sosem volt rossz barát, ez alatt a másfél hónap alatt annyira megszerettem, mindig mellettem volt, ha kellett, segítettünk egymásnak és most butaságokat beszél!

 Jongdae mozdulatai nem tetszettek, nem akartam, hogy hozzányúljon Baekhyunhoz rajtam kívül bárki is. Felemelve fejem a két barátomra néztem. Bár belül megtörtem, hogy így kellett látnom Bacont, de volt bennem annyi erő, hogy kiküldjem őket a helyiségből.

    - A-ah! Miééért? Chanyeol-ah!  - dörömbölt a már becsukott ajtón Dae. Megvártam, míg abbahagyja, majd visszamentem a síró Baekhyunhoz.

   - Baek... én nem csináltam semmit. Sehun csak úgy bejött és lekapott... én... nem szeretem őt - simítottam állára ujjaimat, majd magam felé fordítva fejét közelebb léptem hozzá. Hátra lépett... neki ütközött  falnak, míg én könnyekkel teli szemeibe néztem.

    - Nem haragszom rád, miért tenném? Csodálatos barát vagy, imádom, amikor mellettem vagy - simítottam hüvelykujjammal arcára, majd másik kezemmel hajába túrtam és mellkasomra húztam fejét.

    - Szeretlek Baekhyun - suttogtam üstökébe. 

   Talán elrontottam, talán vallomásnak veszi, de az is lehet, hogy barátként tekint rám. Ha ő úgy gondolja nem érez többet, és emiatt undorodni fog tőlem megértem. Csak... jó volt kimondani.

Baekhyun

   Sokáig nem szóltam semmit a vallomására, magamban, a torkomban dobogó szívemet lenyugtatva próbáltam értelmezni minden szavát annak, amit mondott. Közben fokozatosan a sírásom is alábbhagyott, végül minden könnyem elapadt. Arcomat lassan felemelve, még mindig mellkasába bújva néztem fel rá nagy szemekkel.

   - Mem fereted? - motyogtam érthetetlenül felsőtestéhez tapadva.

   Felvont szemöldökkel nézett le rám, értetlenség és kíváncsiság csillogott íriszeiben, ajkai sarkában halvány édes mosoly bujkált.

   - Tényleg nem szereted? - tettem fel újra az ártatlan kérdést, ezúttal ajkaimmal is eltávolodva tőle, hogy érthesse.

   Széles, idióta vigyorral csóválta meg hevesen a fejét válaszul. Nagyot sóhajtva hajtottam arcomat újra mellkasára, de ezúttal még közelebb bújva hozzá, egészen nyakhajlatába fészkelődve. Kezeim még szorosabban fonták körbe vékony derekát.

   Bolondot csináltam magamból. Ismét.

   - Akkor jó - adtam hangot aztán megnyugvásomnak halkan. - Még nem voltam felkészülve arra, hogy elveszítselek, Chanyeol. Ahhoz túlságosan is megkedveltelek. Ne haragudj rám e miatt a cirkuszolás miatt.

   Abban a pillanatban saját szavaim ébresztettek rá arra, hogy mennyire fontos számomra ez a fiú. Sikerült rádöbbennem, hogy nem csupán a megmentőmet és barátomat látom benne. Megértettem, hogy miért kalapál minden egyes alkalommal a szívem olyan hevesen, mikor vele vagyok, vagy csak rá gondolok. Végre felnyíltak a szemeim és nem szenvedtem tovább a vakító sötétségtől.

   - Chanyeol - léptem el tőle egy fél lépést teljesen elpirulva.

   Alsó ajkamat beharapva, hezitálva álldogáltam egyik lábamról a másikra, tekintetem cipőink orra között cikázott. Aztán mégis összeszedtem magam és kezét megfogva fontam össze ujjainkat. Mélyen a szemébe néztem.

   - Én is szeretlek.

Chanyeol

   Kínosnak éreztem a csendet, ami beállt közénk. Nem szólalt meg, csak a sírása csillapodott, én meg már mindenre gondoltam. Miután kimondtam, hogy szeretem megkönnyebbültem, talán... gyakrabban kéne kiengednem magamból az érzéseket, még ha nem is viszonozzák azokat.

   Motyogását nem értettem, így csak értetlenül figyeltem gyönyörű szemeit.

  Normálisan feltette a kérdést, mire hatalmas mosoly húzódott ajkaimra. Aranyos volt, ahogy visszakérdezett, mellkasomban a szívem, szinte kitörni készült, míg lábaim kissé megremegtek.

  Nem értettem mit miért csinál, egészen addig, míg szavai el nem jutottak hozzám. Nem akar elveszíteni és kedvel!

  Hihetetlen pillanat következett, Baekhyun kimondta a nevem, amitől ismét megremegtem, bizseregni kezdett mindenem, majd összekulcsolta ujjainkat, a szemembe nézett és azt mondta szeret.

  Nos... szinte hiperventilláltam, kapkodni kezdtem a levegőt, éreztem, ahogy lever a víz, inkább elhúzódtam tőle és a szívemre szorítottam a kezem... Ajkait pásztáztam, azokat a vékony kis rózsaszín ajkakat, a halvány anyajegyet a szélén, a csillogó fogakat, amivel az alsóba harap.

   A csengő berregése zavart meg, azonnal oda léptem elé, vállánál fogva löktem a falnak és olyan erősen öleltem, ahogy csak tudtam.

Hallottam, hogy szinte felnyög a hirtelen és heves mozdulataim miatt, de engem a mennybe repített. Arcomat a nyakába temetve szuszogtam bőrébe, míg ajkaimat óvatosan nyomtam nyakára.

  - Órára kéne mennünk - suttogtam fülébe, majd a derekát megsimogatva, elhúzódva tőle kipirult arcára csúsztattam ujjaim. Meg akartam csókolni, elmondani neki még ezerszer, hogy szeretem. Hogy... szerelmes vagyok belé, de nem tehettem. Még nem, jelenleg ennyivel kell beérnem!

Baekhyun

   Chanyeol arcán érzelmek hullámvasútja szaladt végig esetlen vallomásom után. Nem tudtam, hogy mire számítsak, így csak kíváncsian figyeltem, hogy hol, melyik érzelmi reakciónál áll majd meg a szerencsekerék pörgettyűje és végül, amikor már teljesen felfogta, akkor hogyan fog cselekedni.

   Szorosan ölelkezve dőltünk a falnak, halkan nyikkantam a váratlan érintkezésre, de aztán hamar belesimultam karjaiba. Nyakamon pihenő forró ajkai jóleső bizsergést váltottak ki belőlem és torkomat egy mélyről jövő, reszketeg sóhaj hagyta el.

   - Kellene - kuncogtam fülébe válaszomat megállapítására.

   Arcomon pihenő kezébe bújtam, majd ajkaimhoz vezetve apró puszit nyomtam tenyerébe. Idétlen vigyorral váltam el tőle végleg, hogy a csaphoz lépve egy kis hideg vízzel felfrissítsem magam. A holmimmal együtt magamat is összeszedtem és még utoljára visszafordultam Chanyeolhoz.

   - Légy jó fiú, Yoda - nyakába csimpaszkodva öleltem meg még egyszer, majd sietős léptekkel távozva hagytam magára.

   Annyira nem tudtam, hogy mire vállalkoztam. Fogalmam sem volt arról, hogy egyáltalán lehet-e ezt vagy mások mit fognak hozzá szólni. Még én sem tudtam hozzászólni a helyzethez érdemben. Egyszerűen csak éreztem és ugrottam. Egy jó nagyot, jó mélyre. Ahol aztán végül Chanyeol elkapott és megfogta a kezem. Nem tudtam mi lesz ezután. Semmit sem tudtam, semmi sem érdekelt.

   Illetve azt az egyet tudtam, hogy innentől legszívesebben életem minden pillanatát Chanyeollal töltöttem volna. Órára sem volt kedvem bemenni, de azért mégis megembereltem magam.

   Még egy utolsó nagy sóhaj után kopogtam be a termünk ajtaján és benyitva, mély hajlongások közepette kértem sűrűn elnézést a késésemért. Kedves tanárunk elnézte volna nekem az apró hibámat, azonban úgy tűnt kedvenc osztálytársaim számára ez csak olaj volt a tűzre.

   A padomhoz sétálva nem tűnt fel az elém akadályként kilógatott negyvenhármas, fehér tornacipőt viselő láb, ezért pillanatok leforgása alatt a padlón találtam magam. Az esés hárításaként reflexből húztam magam elé kezeimet, így szerencsére a jobb csuklómon egy horzsolással megúsztam.

   Feltápászkodtam és lesütött szemekkel, szégyenben ültem be a helyemre. Egész órán, sőt egész nap azon erőlködtem, hogy csendben meghúzzam magam és ne okozzak több felfordulást. Alig vártam a nap végét, hogy Chanyeollal együtt hazamehessünk, este pedig végre megvehessem az ajándékát.

Chanyeol

   A hangja, ami betöltötte egy pillanatra a helyiséget megindította bennem a lavinát; mindenem bizsergett. Szerettem volna, ha ezek után minden pillanatot velem tölt, engem ölel, hozzám ér, velem van. De ő olyan gyorsan kapcsolt, kuncogva válaszolt, a tenyerembe csókolt, majd elment megmosni az arcát. Én meg, teljesen ledöbbenve álltam még mindig a falnál, próbáltam realizálni mi is történt az elmúlt öt-hat percben. Az ölelése, illetve a szavai rántottak vissza a világba, de mire teljesen észbe kaptam ő már kiment a mosdó ajtón.

    Magam elé meredve csak néztem a tenyeremet, amire az ajkait nyomta, a fülemben ott csengett az a mély sóhaj, míg ajkaim égtek bőre érintése miatt. Illata orromba költözött és nem akartam kiszakadni a pillanatból. De a telefonom rezgett, én meg megnézve az üzenetet azonnal összekaptam magam és a terembe futottam. Milliószor hajoltam meg és kértem bocsánatot a tanáromtól, amiért késtem, de a mosolyt nem tudtam letörölni az arcomról, és tulajdonképpen nem is akartam. Legszívesebben szétkürtöltem volna az egész világnak, hogy mennyire boldog vagyok! Hogy végre minden úgy alakul, ahogy én azt szeretném, hogy szerelmes vagyok, és az érzéseim viszonzásra találtak!

   Sajnos a nap további részében nem tudtunk összefutni. Baekhyunnak egyre húzósabb órái voltak, ahogy nekem is, de én nem vettem sosem annyira komolyan a sulit, mint ő. Tanult, amikor csak lehetett és mindent megtett azért, hogy jó legyen. Én meg, mint hal a vízben elvoltam.

    Az utolsó óránk elmaradt tanár hiány miatt, így Jin és Jongdae el is húztak haza én meg, mint egy jó barát megvártam Bacont. A büfében ülve vártam egy teával a kezemben, hogy megérkezzen, de nem láttam sehol. Az osztálytársai már lejöttek a lépcsőn, Jaehwan gúnyos mosollyal nézett végig rajtam, ahogy elhaladt mellettem, míg én boldogan mosolyogtam vissza, sőt még biccentettem is egyet neki. Persze a szemeit forgatva ment inkább a kijárat felé, én pedig úgy gondoltam felmegyek és megkeresem Baekhyunt. Felkaptam a táskámat, megigazítottam a sálamat, és már lépkedtem is fel a lépcsőn, de a fordulóban találkoztunk.

   Elmosolyodva néztem rá, majd szabad kezemmel a hajába túrtam, magamhoz húztam és egy puszit nyomtam bozontos fürtjeibe. Szívem azonnal turbó sebességre kapcsolt, felkúszott a torkomban, és az ajkaim is égni kezdtek.

    Hangos sóhaj után elengedtem, és felé nyújtottam a gőzölgő teát. Édes, kissé furcsa mosollyal az arcán nézett szemeimbe, majd a pohárért nyúlt. Kabátja felhúzódott a kezén, nekem meg kibökte a szememet a horzsolás a csuklóján. Elkapva a kezét azonnal nyomtam rá egy puszit.

   - Mi történt? – néztem rá aggódva. Remélem nem ezért nézett rám a fekete úgy, ahogy, mert ha köze van ehhez, kiherélem! 

XVIII.fejezet

Baekhyun

  Gyengéd és szeretetteljes mozdulatai miatt teljesen sikerült megnyugodnom, és egyáltalán nem éreztem már magam kellemetlenül. A forrócsokoládé ízét, kedves szavait, óvatos érintéseit egy csodálatos csokorrá fonva a szívem egy mély és igazán különleges szegletébe tettem el.

   Talán ez lehetett a mi közös fordulópontunk, mert ez után a nap után már semmi sem tűnt olyan kínosnak kettőnk között. Sőt, minden nappal csak egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mikor Kyungsoonak elmeséltem, csak a fejét csóválva mosolygott rám. Nem értettem. Mikor rákérdeztem, hogy esetleg féltékeny-e, hogy van egy másik nagyon jó barátom, válaszul csak még nagyobb kacagásba kezdett. Továbbra sem értettem.

   Természetesen a piszkálódások ugyan úgy megmaradtak, nem lehet megkerülni a sorsot, viszont ketten jobban elviselhetőbb csakúgy, mint minden más.

   Az elmúlt napok sűrű eseményei miatt teljesen megfáradva dőltem az ágyamba. Az éjszakai fényeket figyelve bámultam ki az ablakon és törtem a fejem.

   Ajándékot kellene adnom Soominnek, amiért táncol velem a bálon és Chanyeolnak is, mivel nemsokára szülinapja lesz. Hiába erősködött Kyungsoo, hogy nem kell a húgának semmi, én mégis úgy éreztem, hogy illene köszönetet mondanom. De talán Ő még a könnyebbik eset; egy szép virág, édesség és egy kis apróság. Viszont Yodához semmi ötletem sem volt, az idő pedig vészesen szorított. Úgy döntöttem, hogy holnap összebeszélek a barátaival. Még véletlenül sem szeretném olyannal meglepni, ami ócska és tömeg.

Chanyeol

   Teljesen belehabarodtam. Igazából nem tudom mikor történt. Akkor, ott a könyvtárban állva, vagy másnap a téren üldögélve, netán amikor a barátaimmal ismerkedett és mosolyogva mindenkivel beszélt egy keveset, én pedig csak hatalmas boldogsággal integettem neki. Szerelmes voltam. Imádtam minden vele töltött pillanatot, csak vele akartam lenni. Mindennap, amikor találkoztunk elgondolkoztam rajta milyen lehet kézen fogva sétálni vele, elmosolyodva átölelni, a szobában házifeladatot együtt oldani és minden helyes válasz után édes csókot nyomni ajkaira. Minden rendben volt köztünk, viszont ő továbbra is rossz passzban volt, gondolom Jaehwan miatt. Nem értettem meg, hogy miért kellett azt a játékot űznie a feketének, de ott voltam Bacon mellett és mindent megtettem, hogy jobban érezze magát.

   Elfáradva ültem kint a konyhába és kakaót készítettem magamnak. Anyáék már lefeküdtek, de én még nem tudtam aludni. Hétvégén szülinapi bulit rendezünk Seokjinnel itt nálunk, közben a bálra gyakoroljuk a táncot, ami miatt Yoorával ismét többet találkozom, mert megkértem. Persze mindezek mellett még tanulnunk kell és a baráti kapcsolatainkat ápolni.

   Miután lehörpintettem a bögrém tartalmát, felcaplattam a szobámba és a kezembe kapva a telefont írtam Baekhyunnak. Már nem a társkeresőn írogatunk egymásnak, inkább Line-on tartjuk a kapcsolatot, meg persze a közösségi oldalakon. Úgy éreztem kicsit belerázódott már a baráti körömbe, Jongdae-vel kifejezetten sokat beszélgetett és Jint is el tudja viselni.

„Jóéjszakát Bacon-öm! Holnap megbeszéljük a részleteket a bulival kapcsolatban Jinnel, és majd átadom az infókat neked! Remélem valami szép ajándékot kapok tőled! ;) „

   Igazából annak örültem volna a legjobban, ha ő is úgy érez, ahogy én, és a szerelmét adja, de nem lehettem mohó. A szerelemben nem, így inkább csak kiélveztem a pillanatokat vele, és próbáltam elnyomni minden érzésemet, amit iránta tápláltam.

   Reggel borzalmasan nyomottnak éreztem magam, de próbáltam felpörögni, elvégre a buszon már Baekkel leszek, ahogy utána is, ha más nem szünetekben és lyukas órában biztos. Felöltözve, és a táskámat felkapva szaladtam, majd fellépve a buszra kerestem egy helyet, és megvártam őt.

 Nevetve szálltunk le és egymást szekálva mentünk be az aulába, ahol a baráti társaságom várt már ránk, majd egy kis beszélgetésbe elegyedtünk. Én Jinnel, míg Baek Jongdae-vel.  

Baekhyun

  Az ágyamban forgolódtam, nem jött álom egyáltalán a szememre. Agyam kerekei folyamatosan Chanyeol ajándéka körül forogtak. Valami igazán jót kellene neki adnom. Sajnos a Yodás plüsst már elsütöttem a "legelső" találkozásunkkor. Valami mást, valami személyesebbet, olyat, amiről mindig én jutok az eszébe és talán még hasznos is.

   Morfondírozásomat a telefonom rezgése zavarta meg. Mosolyogva olvastam barátom üzenetét. Ó, ha tudnád, hogy még én sem tudom mi szépet kapsz!

"A legszebbet! ;) Aludj jól, jó éjszakát! :3 "

   Másnap első dolgom volt az iskolába beérve Jongdaet letámadni. Persze finoman. Míg Yeol a barátjával beszélgetett, én egy kicsit félrehívtam a kis barnát.

   - Ne haragudj, hogy ilyennel zaklatlak, de annyira tanácstalan vagyok Chanyeol ajándékát illetően - halkan kezdtem bele magyarázkodásomba.

   - Miért haragudnék? Ez érthető - kuncogott. - Én az egyik kedvenc bandájának a legújabb lemezét adom neki. Ha jól tudom Seokjin valami idióta hülyeséggel akarja meglepni. A többiekről nem tudok. Igazából azt sem tudom, hogy most mi van közte és Minho között. - Elgondolkodva, kissé lemondóan csóválta a fejét, ahogy Chanyeol irányába emelte tekintetét. - Pedig jó lenne tudni, mert így hogy szervezzen az ember bulit a legjobb barátjának?! - háborgott aranyosan Jongdae.

   Meg sem várta a válaszomat vagy az esetleges további kérdéseimet, hanem visszacsatlakozott a többiekhez. Nem sokkal jutottam előrébb...

   - Tehát a helyszín, az időpont megvan - taglalta Seokjin. - A kajákra semmi gondotok nincs, azt is rendeztem. Most már csak a meghívottak listáját lenne jó tudni, hogy mégis mennyivel számolhatunk.

   Yeol szólásra nyitotta volna édes ajkait, de ekkor meghallottuk az ismerős jelzőt és sajnos lassan mindenkinek a saját útjára kellett mennie.

   Annyira be voltak zsongva a dolgot illetően, hogy egész óra alatt még erről beszélgettek és Yodától folyamatosan kaptam az értesítéseket üzenetben a fejleményekkel kapcsolatban.

   - Baekhyun! Velünk is megosztaná, hogy mi ilyen mulatságos? - emelte meg kemény hangját a matematika tanárom.

   - Semmi. Elnézést. - Idióta vigyorom azonnal lefagyott arcomról és a továbbiakban inkább az órára koncentráltam, és epedve vártam a szünetet, hogy találkozhassak az én egyetlen nyakigláb Yoda mesteremmel.

Chanyeol

    Jinnel a bulit kezdtük el kifilézni, de a csengő hamar félbeszakított minket. Lebiggyesztett ajkakkal néztem Baekhyunra, aki édes, alig látható mosollyal nézett rám, majd a terembe sietett.

Kissé kinyílt a csipám, hála Jongdae pletykás lényének. Nem tud nekem mit adni és tulajdonképpen én ezt egy jó jelnek vettem. Míg a szervező társam minden egyes dolgot leírt Baeknek, amit mi megbeszéltünk óra elején én csak csendben piszkáltam a pulóverem zipzárját és azon gondolkoztam talán nem is kapok tőle semmit.

   Lehet annyira rágörcsöl majd a dologra, hogy el sem jön, mert kellemetlenül érzi majd magát, de azt nem szeretném. Ismerem, tudom, hogy milyen, és ez rémiszt meg a legjobban. Félek, hogy egy ilyen kisebb baráti összejövetel elijeszti a társaságomtól. De közben tudja, hogy milyen vagyok, ha csak kettesben vagyunk, és remélem az, amit eddig nyújtottam elég arra, hogy a barátjának –ha már ez jutott- tekintsen utána is.

  - Hyuuung! – ismeretlen hang csapta meg fülemet és egy kissé kellemetlen érzés csúszott a torkomba, ahogy az előttem álló fiú a képembe mosolyog.

A padban ülve vártam, hogy a következő órát is végig szenvedjem, elvégre korán reggel kell dupla fizikával fárasztani a gyerek fejét. Hirtelen ráztam meg a fejem és a túl közel lévő srácra néztem. Szemei csillogtak, ajkai hatalmas mosolyra húzódtak és úgy nézett rám, mintha egy isten lennék. Bár jól esett, úgy éreztem itt valami nem oké!

   - Hyung, miért nem figyelsz rám? Én vagyok az! Oh Sehun!

    Teljes sokk ért. Nem csak azért, mert minden szavában éreztem valami kis pajkosságot, hanem mert a kezemre simított közbe, ajkait megnyalta miután kiejtette a nevét és a padomra tette a fenekét. Nagyot nyelve és kissé megremegve néztem rá. Nem tudtam mit szeretne, és féltem, hogy minden Minho ötlete. Körül pillantva a teremben nem tartózkodott senki, annyira elbambultam, hogy még a barátaimnak nevezett emberek is ott hagytak.

  Elhúzódtam érintése elől, túl közvetlen volt, úgy megragadta a vállam, hogy szinte megnyikkantam, nem értettem mi történik körülöttem, én csak… szerettem volna végre felkelni, észhez térni és beszélgetni egy jót Baekhyunnal, erre ez történik!

  - Sehun-ah, mit művelsz? – kerestem a hangomat, majd visszafordítva a fejem szemeibe néztem. Barna íriszei megbabonáztak, ki volt sminkelve, a haja pedig össze-visszaállt, annyira… szexi volt.

 - Nem sokára tizennyolc leszel, és adnom kellene neked egy ajándékot. Szeretnél… engem? – nyomta orrát az enyémnek, én meg elvesztem. A szívem dobogása elnyomott minden zajt körülöttem, nem érzékeltem magam körül semmit, csak azt, hogy a forróság az arcomba tódul, míg Sehun ujjai a hajamba csúsznak. Nyelvével csettintet egyet, mintha fel akart volna ébreszteni a kábulatból, de én mintha még jobban beleestem volna a gödörbe, amibe az elején csak lökdösött.

  Remegve és hangosan szuszogva vártam, hogy mit tesz, de mire eljutott a tudatomig mi történik ő már az alsó ajkamat ízlelgette, én meg ökölbe szorított kezekkel vártam, hogy abba hagyja. 

Baekhyun

   Padom mellett elhaladó alak, lendülő kéz és csattanó hang. Óra végén az asztalom mellett térdelve szedtem fel a füzeteimet, a tolltartóm és az egész táskám tartalmát. Hátam mögött hallottam a rosszindulatú sugdolózást és gúnyos nevetést. Mikor lesz már ennek vége?!

   Mélyeket sóhajtozva ballagtam ki a teremből, hogy a könyvtár előtt találkozhassak a többiekkel. Még lett volna néhány kérdésem a hétvégi bulit illetően.

   - Hey, miért vagy olyan búval bélelt? - vigyorgott a képembe Jongdae.

   - Ne mássz már rá annyira! - húzta el tőlem egy kicsit távolabb Seokjin. - Nem kap tőled levegőt sem. Aztán csodálkozol, hogy alig él. - Karját lazán csapta át vállam felett és úgy vont inkább magához közelebb.

   - Miért gonoszkodsz? - nyavalygott sírós hangon, megjátszva az alacsonyabbik. - Ne sajátítsd ki Baekhyunt! - Durcás fintorral orrát felhúzva karolt belém a másik oldalról.

   - Srácok, még mielőtt összevesznénk rajtam, nem keressük meg Chanyeolt? Itt kellene már lennie. - Elgondolkozva néztem körbe a folyosón, szemüvegemet orromon feljebb tolva mértem végig az embereket, de barátunkat sehol sem láttam.

   Néhány percnyi folyosókon való kavargás után végül Seokjin tanácsára az előző órai termük felé vettük az irányt. Az ajtó előtt néhány osztálytársuk álldogált és beszélgetett, azonban a teremből csak csend szűrődött ki. Én már egy picit fel is adtam, jobban hittem abban, hogy Chanyeol inkább csak mosdóban van vagy büfében, mikor a küszöbről bekukucskálva mindannyian megláttuk a csendesség okát.

   A szőke hajú fiú teljesen Chanyeolra mászva csimpaszkodott belé, és bár abból a szögből nem egészen láttuk, hogy mit csinálnak, valahogy el tudtam képzelni. Mikor a fiú egy picit eldöntötte a fejét, jobban ráláttunk intim jelenetükre, így az is tisztán a szemünk elé tárult, hogy milyen mélyen és erotikusan vesztek el egymás ajkai közt.

   Hirtelen nagyon kellemetlen érzés fogott el. Szívem egy nagyon fájdalmasat dobbant, majd onnantól kezdve csak sajogva lüktetett. Mellkasom elnehezedett és alig kaptam rendesen levegőt is. Torkom pedig számmal együtt sivataggá változott. Valami megfoghatatlan érzés kerített hatalmába, fojtogatva, élesen belém markolva tompított le teljesen.

   - Nekem most... el kell mennem... - makogtam alig hallhatóan, és lassan hátráltam el a helyszínről, majd elfordultam és elrohantam.

   A mosdó egyik fülkéjébe bezárkózva ültem le a lehajtott vécétetőre. Fejem zúgott és forgott a rengeteg feltörő gondolat miatt. Vállaim hirtelen elnehezedve húztak egyre lejjebb, úgy éreztem, hogy hamarosan a földre zuhanok és nem csak képletesen esek pofára. Belülről a jeges, szorító érzést forróság vette át, ami túlcsordulva sós, égető könnyeimen keresztül tört utat magának a külvilág felé.

   Úgy hüppögtem, mint valami óvodás. Szánalmas. Igazuk van, teljesen szánalmas vagyok.

   Egyáltalán nem értettem a testem reakcióit. Nem lett volna szabad ennyire engednem az érzéseimnek, hiszem semmi rossz nem történt. Örülnöm kellett volna a barátom boldogságának. De akkor miért nem tudtam mégsem?!

   Gyengeségemet megelégelve haraptam erősen ajkamra és minden további könnyemet visszanyeltem. Szemeimet megdörzsöltem és visszavettem a szemüvegem.

Chanyeol

   Indulatosan löktem el magamtól a fiatalabbat. Meg elégtem, ahogy ajkait mozgatta és invitált a csókba. Nem éreztem semmit, nem mozgatott meg, egyszerűen úgy éreztem, hogy nekem nem ő kell.

 Dühösen nézett rám, láttam a szemeiben, hogy legszívesebben leütött volna, mert nem sikerült elcsábítania.

   - Mégis mi a szent szart művelsz? - keltem ki teljesen magamból. Úgy felpattantam a székről, hogy az a padlón csattant, még az asztal is kicsit megmozdult.

   - Nem is ismerlek, te meg ide állítasz és ilyeneket teszel? Szexuális zaklatásnak is beállíthatnám, csak nem vagyok olyan szerencsétlen! - szavaim közben megkerültem az asztalt és elé állva a gallérjánál megragadva, a szemeibe nézve köpködtem felé a szavakat.

   - Nem tudom mit, miért teszel, de jobb lesz, ha nagyon gyorsan befejezed, illetve fejezitek, ha Minho is benne van az ügyben!

   Elengedve őt indultam el az ajtóhoz, majd kinyitva azt a barátaimmal találtam szemben magam. Értetlenül néztek rám, míg én remegve túrtam a hajamba és egy hatalmasat sóhajtottam.

  Rosszul éreztem magam, mintha... mintha megcsaltam volna a barátomat, miközben nincs is. Az agyam képtelen volt felfogni Jongdae-ék szavait csak azt éreztem, hogy a mosdó felé rángatnak és Baekhyun nevét hajtják.

  A vécében állva a kézmosónak támaszkodtam, nem tudtam mit kéne tennem, hogyan kéne éreznem, és helyesen cselekednem. Baekhyun is látta? Miért hoztak ide a srácok, és miért érzem úgy, hogy eljátszottam az esélyeimet?

  Ajtónyikorgásra lettem figyelmes, majd megláttam a már jól ismert barna fürtöket, azt a csodálatos arcot, ami mindig mosolygásra késztet, de valami nem volt rendben. Rám emelte tekintetét én meg elszégyellve magam azonnal elfordítottam a fejem. Összeomlottam, az a csodás fiú, akit megismertem szomorú volt, könnyek csillogtak a szemeiben.

  - Baekhyun - suttogtam nevét, majd megemberelve magam oda léptem elé. Nem akartam rá nézni, borzalmasan éreztem magam. Ujjaimmal az övét kerestem, majd minden szó nélkül magamhoz húztam remegő mivoltát.

  Tudom, hogy látta, tudom, hogy rosszul esett neki és azt is tudom, hogy azért nem csókoltam vissza Sehunnak, mert Baekhyunt szeretem!

XVII.fejezet

Baekhyun

   Csak számomra tűnt úgy a szituáció, mintha egy friss tini szerelmespár beszélne arról, hogy hogyan ment otthon a bemutatás? Lopva körbetekintettem a busz utazóközönségén, de mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, senki sem figyelt ránk. Furcsa mód ettől még inkább zavarba estem.

   - U-ugyan! - kuncogtam kipirult arccal és érintkező kezeinken összefontam ujjainkat. - Fiúk nem gyönyörűek, maximum csak helyesek. Én pedig még csak a közelében sem állok ennek a szónak.

   Sosem szakított szét belülről az önbizalom és magabiztosság, de valahogy Chanyeol mellett még annyira sem voltam stabil érzelmileg, mint amúgy. Nem tudtam, hogy azért, mert különös dolgokat vált ki belőlem vagy egyszerűen csak azért, mert jobb srácnak tartom, mint magamat.

   - Ne nézz már így azokkal a nagy baba szemeiddel. Helyes vagy. Igen. - Határozottan magam elé bólintottam és összekulcsolt kezünk mentén felhúztam, hogy leszállhassunk a lassan kiürülő járműről.

Chanyeol

    Arca kivirult, annyira édes volt, legszívesebben magamhoz húztam volna, és átölelve sose engedtem volna el. De ezt nem tehettem meg itt, mindenki szeme láttára.

    Az viszont, hogy ujjainkat összefűzte meglepett. Egyre több mindent tesz, ami nekem kezd fontossá válni. Lehet neki ez nem is jelent semmit, csak játszadozik, és keresi az útját. Próbál barátokat szerezni, de... ez nekem mást jelent. És akkor ezek után még azt mondja nekem, hogy helyes vagyok!

    Szívem esze-veszett kalapálásba kezdett, mellkasom majd' szétszakadt és az agyam teljesen leállt. Szinte felrángatott magával, hogy leszállhassunk a buszról a suli közelében. Forró érintése miatt teljesen megfeledkeztem a körülöttem lévőkről. Megkapaszkodva vártuk, hogy a sofőr a fékre lépjen majd ajtót nyisson, és a friss levegőt szívhassunk. Szememmel a házakat követtem, míg hüvelykujjammal Baekhyun kézfejét simogattam. A buszmegállóban lefékezve Baekhyun édesen a mellkasomhoz ért. Nem sok mindent észleltem, a szívem heves dobogása megrémisztett, de elengedtem a kicsi kezét, és a derekát átölelve húztam magamhoz apró kis testét, nehogy elessen.

  Lassan pillantottam le szemeibe, éreztem, ahogy a vérem az arcomba tódul, zavart volt a lélegzetvételem, illetve a ketyegőm is megbolondult.

Mikor kinyíltak az ajtók kínosan elmosolyodva néztem ki, majd elengedve Baekhyun vékony kis derekát ujjaira fogva most én húztam le a járműről.                                   

  Alig lépett le róla meghallottam egy kellemetlen hangot.

- Oh nézzétek! Magával hozza, a pitbullját nehogy baja essen!

Baekhyun

    Elvesztem. Totálisan elvesztem abban a pár pillanatban. A buszsofőr bénázása, Chanyeol gyengéd és védelmező érintései a hatalmukba kerítettek, és valami olyan helyre, illetve időbe varázsoltak, amiről eddig úgy hittem, hogy nem létezik. Pedig én mindig is úgy gondoltam, hogy erős fiú vagyok. Most mégis kiderült, hogy van egy ilyen oldalam. Chanyeol mellett minden olyan más. Jó értelemben, izgalmasan más.

   Nem sok időm maradt a merengésre, ugyanis ahogy a lábunk a járdát érte, máris egy nemkívánatos és rosszalló megjegyzés ütötte meg fülünket.

   - Semmi közöd hozzá, senki nem kérdezett, Jaehwan - morogtam elsötétedett tekintettel, és kikerülve a kis csapatot tovább próbáltunk haladni.

   - Nocsak, valaki ma bal lábbal kelt. - Nem álltunk meg a megszólalásra, próbáltam úgy tenni, mintha nem is hallanám, de ők követtek.

   - Hozzád beszélek! - kapta el a karomat Jaehwan, azonban Chanyeol rögtön utána nyúlt és kiszabadított a fogságából.

   Szorosan tartottuk egymás kezét. Mindig, mindig próbáltam elkerülni a hasonló helyzeteket, igyekeztem elengedni a dolgot és csak csendben megtenni, amit kérnek. De hosszú évek után már igazán ráuntam, belefáradtam. Csak egy egyszerű diák vagyok, senkinek nem ártottam soha, mégis engem néztek ki maguknak. Elegem lett.

   - Picit felmelegedett a helyzet a kiskutyáddal aztán rólunk meg már meg is feledkezel, vagy mi? - Gúnyos vigyora a föld egyik legundorítóbb látványa.

   - Ide figyelj, Lee Jaehwan! Jobban teszed, hogy ha most már leszállsz rólam, mert így is, akaratom ellenére is túl sok mindent tudok rólad, amivel árthatnék neked.

   - Üres szavak - vont vállat flegmán.

   - Jobban tennéd, ha most az egyszer komolyan vennél, és eltakarodnál végre az életemből. Azért, mert a Te életed szar és savanyú a szőlő, ne másokat tarts terrorban, ne tedd tönkre őket. Így csak olyan leszel, mint az apád. Egy lecsúszott senki.

    Betalált. Ez nagyon-nagyon csúnyán, mélyen eltalálta. Mielőtt még robbanhatott volna a bomba, sarkon fordultam, majd a teljesen megilletődött Chanyeolt magammal húzva indultam meg az iskola kapuja felé.

   Csak össze ne ess. Ezt a pár lépést még bírd ki. Gyerünk Baekhyun! Ha már eddig elmentél, most ne légy gyenge.

   Észre sem vettem, hogy milyen erősen szorítom barátom mancsát, csak az elszorult, hideg ujjbegyei figyelmeztettek. Az iskola aulájába beérve egy kevésbé forgalmas szakaszon lelassítva álltam meg Chanyeol előtt.

   - Mit tettem? - kétségbeesetten, nagy szemekkel néztem fel rá, majd nagyot sóhajtva döntöttem arcomat mellkasának.

Chanyeol

     Igazából nem is tudtam mi történik körülöttem. Csak kapkodtam a fejemet a két fél között és próbáltam felfogni a pici szavait. Baekhyun kikelt magából, káromkodott, szinte vöröslött a feje és ideges volt. Szégyen nem szégyen, tetszett. A torkomban hatalmas gombóc nőtt, a végén már majdnem behúztam egyet ennek a mitugrász gyereknek, de elrángatott onnan és a suli falai közé menekültünk. A szívem majd kiszakadt a helyéről, hisz nem engedtük el egymás kezét, ujjaink ugyanúgy egymásba fonódtak akárcsak a buszon, és az kábé az egész végzős évfolyam minket nézett.
    Megállt, nem bújt el, hanem ott az aulában mindenki előtt nekem dőlt és szinte rosszul lett. Körül néztem, mindenkinek a megdöbbenés volt a tekintetében kivéve egy embert. Choi Minho egy lenéző mosollyal pillantott felénk, majd megragadta Sehun kezét és az emeletre húzta. Borzalmasan éreztem magam, így Baekhyun hajába simítva egy gyors puszit nyomtam üstökébe és elhúzódva tőle szemeibe néztem.

   - Menjünk be a könyvtárba és mesélj nekem a kialakult helyzetről, kapcsolatról meg ilyenek. Van időnk, ha úgy van, akkor nem megyünk be első órára. Gyere Bacon – simítottam arcára, majd elkezdtem húzni magam után.

   A könyvtárba a mi bandánk helyére ültünk. Mrs. Choi értetlenül nézett ránk, hisz egyikünk sem jár be ide kora reggel, most mégis úgy döntöttük itt lesz a legjobb, legnyugisabb. Láttam Baekhyunon mennyire rosszul érzi magát, így én nem ültem le, ott guggoltam a széke előtt a kezem a combján pihent, míg a másikkal arcát simogattam. Próbáltam megnyugtatni, de nem tudtam mit kéne tennem.

   - Elmondod, hogy kezdődött ez az egész? – suttogtam, hogy ne ijedjen meg a hirtelen hangtól.

   Féltettem, és reméltem barátjának fogadott már annyira, hogy elmondja a dolgokat. Kíváncsi voltam, viszont közben zavart valami más is. Méghozzá Minho viselkedése.

Baekhyun

   Nem voltam híve a lógásnak, de úgy tűnt, mostanában egyre többször kellett kipróbálnom számomra extrémen a komfortzónán kívüli dolgokat.

   - Már alsó középiskolában és általános iskolában is osztálytársak voltunk. - Egy nagy sóhaj után kezdtem bele halkan a magyarázkodásba. Arcommal hatalmas tenyerébe rejtőztem szégyenemben.

   - Amióta csak tudom, ismerem, mindig ilyen volt köztünk a viszony. Valamikor még régen apukám az Ő apjának a beosztottja volt. Aztán tönkrementek, apám pedig nem tartott velük a lejtőn, a bátyám pedig miattuk került el Japánba. Talán ez lehet a probléma - gondolkodtam el. - De aztán az is előfordulhat, hogy csak szimplán nem tudunk meglenni egymás mellett. Nem lehet mindig mindenki a másik kedvence - nevettem el magam szomorúan.

   Próbáltam úgy tenni, mintha annyira nem érdekelne a dolog, de belül nem tagadhattam, hogy igenis megérintett a helyzet. Most tényleg betelt a pohár és a padlóra küldött a kialakult szituáció. Annyira bántott, hogy bármennyire is próbálkoztam, zavart és érdekelt is mások véleménye rólam. Nem tudtam könnyen elengedni. Ráadásul még szegény Yodát is ezzel kellett terhelnem.

   - Ne haragudj, hogy belerángattalak - emeltem fel rá könnyektől csillogó szemeimet.

   Nem akartam gyengének tűnni előtte, de végül csak megtörtem.

Chanyeol

    Tudtam, hogy nehéz neki erről beszélni, hisz látszódott az arcán mennyire elege is van a kialakult helyzetből, és úgy mindenből. Édesen nyomta arcát beszéd közben a kezembe, és szinte el akart bújni bennük. Nem tudtam, hogy előlem akar-e, vagy a világtól, de nálam kereste a vigaszt és hatalmas boldogsággal öntött el az, hogy úgy érezte megnyílhat nekem egy kicsit. Előtte guggolva kicsit megfájdult a lábam, de úgy éreztem ez a minimum, érte megteszek bármit, csak ne legyen ilyen szomorú. Lehajtott fejét rám emelte, mire édesen csillogó szempárok pillantottak felém. Azonnal cselekedtem, felálltam megfogtam kezeit és felrántva a székből magamhoz húztam törékeny valóját. Annyi minden kavargott bennem, szerettem volna, ha mellettem biztonságban érzi magát, ha tudja, hogy én itt leszek vele, történjék bármi. Óvatosan fúrtam orromat a hajába, és ujjaimmal megmarkoltam a kabátjának anyagát, hogy még közelebb érezzem magamhoz.

   - Tudod Baek… Ha nem rángatsz bele, én megyek bele fejjel a dolgokba, mert ilyen természetem van. Megvédem azokat az embereket, akiket szeretek és a barátaimnak tekintek. Az, hogy ez a fekete hajú ilyen szerencsétlen és másokon vezeti le a feszültségét, a családi problémáit már nem a mi hibánk, mi nem tehetünk róla mégis megkapjuk… Az élet igazságtalan, de én itt vagyok és támaszkodhatsz rám, történjék bármi – nyomtam egy puszit a hajába, majd a tincseibe simítva ujjaimat néztem le rá. Még sosem láttam ennyire közelről. A könnycseppek még mindig mardosták a szemét, csillogott, kifújt levegőjét szinte az ajkaimon éreztem, ami miatt a szívem hevesen kezdett el dobogni, gyomrom bucskázott egyet és úgy éreztem vége az életemnek. Tekintetét nem eresztettem el, hüvelykujjammal arcára simítottam és óvatosan mozdulva apró, de szeretetteljes puszit nyomtam pisze orrára.

   - Menjünk egy forró csokizni – mosolyogtam rá, de nem engedtem el. Ahhoz túl kellemesen éreztem magam. Az, hogy mit mondtam neki nem akart zavarni, elvégre oda tettem, hogy a barátomnak tekintek, tehát nem kéne neki másnak gondolnia… Pedig… Aish mindegy is. Úgy sem fog összejönni sosem a dolog.