VII. fejezet

Chanyeol

    Eldadogta édesen, hogy tesije lesz, én pedig az öltözők felé vettem az irányt. Szótlanul tettük meg azt a kevés utat, de én élveztem, hisz ott voltam mellette. 

   - Szóval itt vagyunk - mosolyodtam el úgy, hogy fogaim kilátszottak. Megköszönte, elmondta a nevét, majd olyat mondott, amin utána egész nap a fejemet törtem. Bement, én pedig továbbra is a nagy mosollyal az arcomon mentem be a 101-es terembe. 

   - Hol voltál? - állt fel egyből Dae, mire elnevettem magam. 

   - Szerinted? - tettem szét a kezeim, és oldalra döntöttem a fejem. A legvégén pedig a sliccemhez nyúltam 

   - Na, ne csináld! - képedt el. Nem voltam jó színész soha sem, így most sem tartott sokáig a dolog.

   Elröhögve magam csapódtam be a padba. - Ennyire azért nem vagyunk jóban! De majd mesélek - hagytam abba a mosolygást, és elővettem a füzetem. Kifejezetten szerettem a matekot, így általában mindent leírtam, amit Mr. Park felírt a táblára. Bár nem szabadott volna, de megnéztem az üzeneteimet, ám Bacon nem írt. Lehet, hogy elaludt órán? Vagy valami baja lett, és most kórházban van? Vagy csak egyszerűen olyan órája van, amin nem tud telefont használni? Lehet. 

   Csalódottan tettem el a telefonom, és kezdtem el szélsebesen körmölni. Az óra utolsó tíz percét gondolkozással töltöttem. Mit kérjek Baekhyuntól? Lehet, megkérem, hogy jöjjön el velem enni valamit, esetleg meghívom egy teára a büfébe. 

   - Hova sietsz már megint? - nézett utánam Jongdae. 

   - Az öltözőkhöz, majd találkozunk. 

   - De hol lesz óránk? - fogta a fejét. 

   - 213! - ordítottam az információt, de már nem is rá figyeltem, hanem arra, hogy minél hamarabb odaérjek a tornateremhez.

Baekhyun

   Egész órán el voltam varázsolva. A történteken kattogott az agyam. Nagyon zavart, hogy akárhányszor visszajátszottam az eseményeket, a szívem mellkasszakítóan dobogott, a torkom kiszáradt, és éreztem magamon, hogy elpirultam. Olyan különös volt ez a helyzet, és idegesített, hogy emiatt úgy kezdtem el viselkedni, mint egy lány. Az egész világomat felforgatta Chanyeol ezzel az egésszel. Miért csinálta? Ezt nem értem. Talán. Majd. Megkérdezem. 

   Tesin - az általános bemelegítés után -, akiknek hiányoztak a felmérései, a tanár megnézte nekik, mi pedig fociztunk. Jaehwan elleni csapatba soroltak be, és ennek rettentően meg is ittam a levét. Amikor csak tudott, nekem jött, fel- vagy belém rúgott. Néhány villámló pillantást is kaptam tőle. Szóval ez a bosszú, nem gondoltam volna, hogy ekkora egy féreg. 

   Fáradtan vonszoltam be magam az öltözőbe óra után. A lábaimat nem igazán éreztem, biztosan meg lesz majd a nyoma az őket ért csapásoknak. Lassan öltözködtem, még egy lajhár is megirigyelt volna, de abban a helyzetben többre nem tellett tőlem, semmilyen szinten. Teljesen agyhalottként szedtem össze a dolgaimat, és úgy vonultam ki az öltözőből. Viszont cseppet sem számítottam arra, ami fogadott. Egyből éberebbé váltam. 

   - Chanyeol?- pislogtam rá nagy szemekkel.

Chanyeol

   Várnom kellett rá. Nem is keveset. Igaz, hogy ez hosszú szünet volt, ami olyan tizenöt-húsz perces lehetett. Nagy nehezen, de megjelent. Összeborzolt hajjal, fájdalmas arccal és gyűrött ruhával. Ajkai kissé kiszáradtak, halántékán apró izzadságcseppek sorakoztak. Nagyot sóhajtottam, mikor megpillantottam, nagyon furán nézett ki, de tetszett, túlságosan is. Mikor megpillantott, szemei mintha megcsillantak volna. Ajkai megmozdultak, és édesen ejtette ki nevemet. Akaratom ellenére is elmosolyodtam. 

   - Igen? Gondoltam megvárlak. Nem akarok rád akaszkodni, tényleg, csak gondoltam megkérdezem, nem akarsz-e eljönni velem enni valamit, vagy suli után elmehetünk inni egy teát - ajánlottam fel neki. Nem akartam tolakodó lenni. De azért reménykedtem, hogy nem utasít el. Megvakarta a tarkóját, és egy halvány mosoly után rám pillantott. Nem tudom, mi játszódhatott le benne, ezért kicsit félve néztem rá. 

   - Mi van, Baek? Nem mered beadni a derekad? Úgyis megraknak! - hallatszott egy hang a háta mögül. Odafordultam és megláttam a feketét. Mikor rájött, hogy ki is vagyok valójában, megfordult és elindult. De én nem tudtam szó nélkül hagyni a dolgokat. 

   - Csak nem féltékeny valaki? Neked talán nincs olyan ember, aki a barátod, és néha elmentek valahova beszélgetni? Ezt igazán sajnálom. Én is ilyen szar ember lennék, ha ilyen barátaim lennének - mosolyogtam gúnyosan. 

   - Byun, állítsd le a kanodat! - állt elém. - Nem félek tőled, tudod, én sem tehetek arról, hogy ilyen kis görcs a barátod - bökött fejével a hátam mögött álló Baekhyunra. 

   - Fiúk álljatok le! Szerintem nem akartok az igazgatóiba menni - jött oda egy tanár. 

   - Szevasz! - fogtam meg a kezét a hátam mögött állónak, és a büfébe sétáltunk.

Baekhyun

   Első hallásra nagyon zavarba jöttem Chanyeol szavaitól. A fáradtság miatt nehezen fogott az agyam, és hirtelen rossz dologra asszociáltam a kéréséről. Aztán kicsit gondolkoztam rajta. Talán ezzel meghálálhatnám az indokolatlan kedvességét, és egyúttal meg is kérdezhetném, miért tette. Kis hezitálás után éppen válaszolni szerettem volna, de drága féreg osztálytársamnak közbe kellett szólnia. És innentől kezdve hihetetlenül gyorsan peregtek az események, ismét. Csak a srácok szócsatáját hallottam, aztán egy tanári hangot, s végül Chanyeol rángatott el magával. 

   A büfénél kért kettő citromos teát, majd szélesen rám vigyorgott. 

   - K-köszönöm... - motyogtam el bizonytalanul hálámat az ismételt védelmemért és a teáért. Mikor készen lett a forró ital, az egyik padra leülve egymás mellett iszogattunk. - Ez forró! - jelentettem ki aprót fintorogva, mert egy kicsit megégette a számat. - Mm. Ne haragudj, egy pillanat - pislogtam Chanyeolra elnézést kérően, és elővettem a mobilom. Yodáról teljesen megfeledkeztem. Gyorsan elolvastam az üzenetét, és próbáltam röviden válaszolni, mert nem akartam bunkó lenni Chanyeollal szemben.

"Huh, ne haragudj, hogy nem írtam... de most aztán folyik az élet rendesen :D Élőben nem igazán vagyok beszédes, és most írásban sem tudok sokat produkálni, mert furcsa, de társaságom van ;) Viszont anyukád spagettijét megkóstolnám. :D ^^ "

   Pötyögtem mosolyogva a választ, majd gyorsan zsebre is vágtam a telóm. 

   - Bocsánat - kértem még egyszer elnézést, és a teámba kortyoltam - Pont jó.

Chanyeol

     Idegesen húztam magam után szegény Baekhyunt. Hogy lehet valaki ekkora paraszt, hogy csak így oda dobálja a szavakat szegény fiúnak? Elértük a büfét, majd kértem két teát. Félreálltunk a sorból, hogy ne mi tartsuk fel azt, és csendben vártuk, míg megkaptuk a forró italt. Mikor kezébe vette felszisszent, mire rámosolyogtam.

     Miért utálják, hisz olyan aranyos! Csak rá kell nézni! Leültünk egy padra, és lassan kezdtük el iszogatni a kezünkben lévő, gőzölgő italt. Annyira aranyos volt, hogy kissé elpirulva tekintgetett balra meg jobbra. Mivel én már hozzászoktam a tea hőmérsékletéhez, nagyobb kortyokba ittam, mint Ő.

     Bocsánatot kért, majd előkapta a telefonját. Kicsit elmosolyodott, majd gyorsan pötyögni kezdett. Tekintetem megragadt a kezén. Angyali keze van, nem túlzok. Ommának nincs ilyen gyönyörű keze, mint neki. Látszik, hogy törődik magával. Mikor befejezte a pötyögést, ismét bocsánatot kért, és elkezdte inni a kapott italt. Zsebemben a telefonom rezegni kezdett, ez zökkentett ki a bámulásból. Nem bírtam betelni vele.

     - Baek, régóta szekál? - kérdeztem, majd összeroppantottam a kezemben lévő műanyag poharat. Arcán ismét megjelent a piros leghalványabb árnyalata, majd lenyelte a szájában lévő italt, és rám pillantott. Semmilyen érzelem nem volt az arcán, esetleg a gyűlölet. De engem utál vagy a feketét? Mert tény, hogy igen tolakodó vagyok vele. Nem ismer, én se őt - sajnos -, és mégis ilyenekkel piszkálom. Ráadásul szegénynek jól felkavarhattam a mindennapjait a megjelenésemmel. - Ne haragudj, nem akartam tolakodó lenni. Nem kell válaszolnod, bocsánat! - simítottam végig combján lévő kezén, mire szemei kistányér nagyságúra nőttek. - Omo. ne haragudj. tényleg! - fogtam meg fejem, és a könyökömmel a térdemre támaszkodtam. Hogy lehetek ilyen hülye?

Baekhyun

     Kérdése nem igazán lepett meg, inkább csak furcsán érintett. Nem akartam olyan szerencsétlennek tűnni előtte, nem szerettem volna nyafogni, vagy panaszkodni. Igazából, nagyon nincs is miért, mert ameddig meghúztam magam az osztályban, sosem esett bajom. Csak az ilyen alkalmakkor nyílt ki a bicska a srácok zsebében, és kezdtek el kötekedni. De ez évente csak maximum két-három alkalom volt. Különben nem piszkáltak, mert uncsi és csendes vagyok. Bár nem ismernek. És nem is akartak megismerni. Ezért csak beskatulyáztak ebbe a szerepbe, és kész. Én vagyok Baconke, aki ügyes, okos, rendes, stréber és mindent elintéz nekik. Pedig régen ez nem volt így, nem hagytam magam. De... a bátyámmal együtt az akaraterőm is elhagyott. Szívesen válaszoltam volna azért, viszont Chanyeol azonnal szabadkozni kezdett, aztán pedig finoman megérintett.

     Annyira gyengéden simított végig kezemen, még a hideg is kirázott tőle, viszont ezzel aztán tényleg rendesen lesokkolt.

     - Uhm... nincs semmi baj - próbáltam nyugtatni, miután a kezdeti sokkból visszatértem a Földre. - Annyira nem vészes ám. Nem sokat piszkálódnak - mosolyogtam rá kedvesen. - De eddig még sosem állt ki értem senki. Főleg nem így ismeretlenül - haraptam be az alsó ajkamat. Itt a megfelelő alkalom talán, hogy rákérdezzek, miért is tette. - Öhm... merre lesz órád? Elkísérlek - ittam meg az utolsó korty teámat és ezzel elbaltáztam a lehetőségemet a "Miért?"- em megválaszolására.