XIX.fejezet

Baekhyun

   Mélyeket sóhajtva és nagyokat nyelve tartottam meg magam az összeomlástól, mikor ismerős hangokat hallottam beszűrődni és két cipő állt meg a mosdóajtóm előtt.

   - Baekie, gyere ki - szólt gyengéd hangon, finoman Jongdae.

   Nagyon nagy butaságot csináltam azzal, hogy így elrohantam. Miattam kellett aggódniuk, feleslegesen.

   - Srácok, nincs semmi... - Az ajtó nyitása után vettem észre, hogy Chanyeol is a helyiségben tartózkodik.

   Arcát szégyenlősen kapta el rólam, szemeit zavartan sütötte le. Nem értettem, miért viselkedett így, hiszen semmi rosszat sem tett. Nem bűn az, ha valakit szeretsz.

   - Chanyeol - alig hallhatóan suttogtam nevét, ahogy esetlenül értem nyúlt és magához húzott.

   Kezeimet lassan megemelve markoltam oldalán a pulcsijába és nyugtató, kellemes illatú melegségébe menekültem. Olyan jól esett a már megszokott ölelésbe burkolózni, úgy éreztem, hogy semmi bajom sem lehet ebben az erős és védelmező kis világban. Azonban hamar észbe kaptam és rájöttem, nekem ezt már többé nem szabad.

   Annyira el voltam foglalva a saját gondjaimmal, azzal, hogy többé már nem kell arra törekednem, hogy levegőnek látsszak, mert végre van egy megmentőm, aki mindentől megvéd, hogy ennek a bizonyos megmentőnek egyáltalán nem figyeltem oda az érzéseire.

   Szemeim lassan nedvesedtek meg ismét és nagyokat zokogva toltam el magamtól testét. Örülnöm kellett volna a barátom boldogságának, de képtelen voltam rá. Olyan undorítónak éreztem magam azért, amiért nem merült fel bennem egy támogató gondolat sem, hanem helyette csak egyre arra tudtam gondolni, hogy el fogom veszíteni Chanyeolt.

  - Ne haragudj - hüppögtem lehajtott fejjel. - Annyira sajnálom, hogy én nem - lekaptam a szemüvegemet és szabad kézfejemmel dörzsöltem szemeimet. - Én nem tudtalak támogatni. Csapnivaló egy barát vagyok. Jaehwannak is igaza van.

  Őszintén megvallottam az érzéseimet.

   - Azzal a majommal ne törődj! - horkant fel Jongdae és kezével hátamat simogatta körkörösen.

   Annyira nagyon gyűlöltem, hogy ilyen gyenge vagyok, sikerült pillanatok alatt megadni magamat az érzéseimnek. Tudtam, hogy a fiúknál nem divat az, hogy mártírt játszanak, és kislány módjára pityeregnek, nekem mégsem volt könnyű megállni, hogy végül közönség előtt omoljak össze. Gyönyörű...

   - Tényleg ne haragudj rám - szipogtam, még mindig lefelé bámulva.

   Nem értettem magam körül a nagy csendet.

Chanyeol

   Édes hangján hallani a nevemet felért egy szeretlekkel. Annyira, de annyira imádtam mindent, ami tőle jött.

  Gyönyörű kezeivel a pulóverembe markolt, míg én erősebben húztam magamhoz. Illata az orromba kúszott, elmémet kissé elködösítette, de megmaradtam, nem léptem át a meghúzott vonalat, pedig szívesen vontam volna magamhoz egy csókra és ajkaiba suttogtam volna, hogy szerelmes vagyok belé és minden porcikámmal azon vagyok, hogy ezt ő is észrevegye, úgy érezzen, mint én. Ő is olyan görcsösen ragaszkodjon hozzám, mint én hozzá. Ő is... akarjon engem!

 Viszont kiszakadtam a gondolataimból. Zokogott, és szinte ellökött magától, már épp magyarázkodásra nyitottam volna a szám, de ő megszólalt.

 A szavak, amelyeket kiejtett szinte rosszul estek, sosem volt rossz barát, ez alatt a másfél hónap alatt annyira megszerettem, mindig mellettem volt, ha kellett, segítettünk egymásnak és most butaságokat beszél!

 Jongdae mozdulatai nem tetszettek, nem akartam, hogy hozzányúljon Baekhyunhoz rajtam kívül bárki is. Felemelve fejem a két barátomra néztem. Bár belül megtörtem, hogy így kellett látnom Bacont, de volt bennem annyi erő, hogy kiküldjem őket a helyiségből.

    - A-ah! Miééért? Chanyeol-ah!  - dörömbölt a már becsukott ajtón Dae. Megvártam, míg abbahagyja, majd visszamentem a síró Baekhyunhoz.

   - Baek... én nem csináltam semmit. Sehun csak úgy bejött és lekapott... én... nem szeretem őt - simítottam állára ujjaimat, majd magam felé fordítva fejét közelebb léptem hozzá. Hátra lépett... neki ütközött  falnak, míg én könnyekkel teli szemeibe néztem.

    - Nem haragszom rád, miért tenném? Csodálatos barát vagy, imádom, amikor mellettem vagy - simítottam hüvelykujjammal arcára, majd másik kezemmel hajába túrtam és mellkasomra húztam fejét.

    - Szeretlek Baekhyun - suttogtam üstökébe. 

   Talán elrontottam, talán vallomásnak veszi, de az is lehet, hogy barátként tekint rám. Ha ő úgy gondolja nem érez többet, és emiatt undorodni fog tőlem megértem. Csak... jó volt kimondani.

Baekhyun

   Sokáig nem szóltam semmit a vallomására, magamban, a torkomban dobogó szívemet lenyugtatva próbáltam értelmezni minden szavát annak, amit mondott. Közben fokozatosan a sírásom is alábbhagyott, végül minden könnyem elapadt. Arcomat lassan felemelve, még mindig mellkasába bújva néztem fel rá nagy szemekkel.

   - Mem fereted? - motyogtam érthetetlenül felsőtestéhez tapadva.

   Felvont szemöldökkel nézett le rám, értetlenség és kíváncsiság csillogott íriszeiben, ajkai sarkában halvány édes mosoly bujkált.

   - Tényleg nem szereted? - tettem fel újra az ártatlan kérdést, ezúttal ajkaimmal is eltávolodva tőle, hogy érthesse.

   Széles, idióta vigyorral csóválta meg hevesen a fejét válaszul. Nagyot sóhajtva hajtottam arcomat újra mellkasára, de ezúttal még közelebb bújva hozzá, egészen nyakhajlatába fészkelődve. Kezeim még szorosabban fonták körbe vékony derekát.

   Bolondot csináltam magamból. Ismét.

   - Akkor jó - adtam hangot aztán megnyugvásomnak halkan. - Még nem voltam felkészülve arra, hogy elveszítselek, Chanyeol. Ahhoz túlságosan is megkedveltelek. Ne haragudj rám e miatt a cirkuszolás miatt.

   Abban a pillanatban saját szavaim ébresztettek rá arra, hogy mennyire fontos számomra ez a fiú. Sikerült rádöbbennem, hogy nem csupán a megmentőmet és barátomat látom benne. Megértettem, hogy miért kalapál minden egyes alkalommal a szívem olyan hevesen, mikor vele vagyok, vagy csak rá gondolok. Végre felnyíltak a szemeim és nem szenvedtem tovább a vakító sötétségtől.

   - Chanyeol - léptem el tőle egy fél lépést teljesen elpirulva.

   Alsó ajkamat beharapva, hezitálva álldogáltam egyik lábamról a másikra, tekintetem cipőink orra között cikázott. Aztán mégis összeszedtem magam és kezét megfogva fontam össze ujjainkat. Mélyen a szemébe néztem.

   - Én is szeretlek.

Chanyeol

   Kínosnak éreztem a csendet, ami beállt közénk. Nem szólalt meg, csak a sírása csillapodott, én meg már mindenre gondoltam. Miután kimondtam, hogy szeretem megkönnyebbültem, talán... gyakrabban kéne kiengednem magamból az érzéseket, még ha nem is viszonozzák azokat.

   Motyogását nem értettem, így csak értetlenül figyeltem gyönyörű szemeit.

  Normálisan feltette a kérdést, mire hatalmas mosoly húzódott ajkaimra. Aranyos volt, ahogy visszakérdezett, mellkasomban a szívem, szinte kitörni készült, míg lábaim kissé megremegtek.

  Nem értettem mit miért csinál, egészen addig, míg szavai el nem jutottak hozzám. Nem akar elveszíteni és kedvel!

  Hihetetlen pillanat következett, Baekhyun kimondta a nevem, amitől ismét megremegtem, bizseregni kezdett mindenem, majd összekulcsolta ujjainkat, a szemembe nézett és azt mondta szeret.

  Nos... szinte hiperventilláltam, kapkodni kezdtem a levegőt, éreztem, ahogy lever a víz, inkább elhúzódtam tőle és a szívemre szorítottam a kezem... Ajkait pásztáztam, azokat a vékony kis rózsaszín ajkakat, a halvány anyajegyet a szélén, a csillogó fogakat, amivel az alsóba harap.

   A csengő berregése zavart meg, azonnal oda léptem elé, vállánál fogva löktem a falnak és olyan erősen öleltem, ahogy csak tudtam.

Hallottam, hogy szinte felnyög a hirtelen és heves mozdulataim miatt, de engem a mennybe repített. Arcomat a nyakába temetve szuszogtam bőrébe, míg ajkaimat óvatosan nyomtam nyakára.

  - Órára kéne mennünk - suttogtam fülébe, majd a derekát megsimogatva, elhúzódva tőle kipirult arcára csúsztattam ujjaim. Meg akartam csókolni, elmondani neki még ezerszer, hogy szeretem. Hogy... szerelmes vagyok belé, de nem tehettem. Még nem, jelenleg ennyivel kell beérnem!

Baekhyun

   Chanyeol arcán érzelmek hullámvasútja szaladt végig esetlen vallomásom után. Nem tudtam, hogy mire számítsak, így csak kíváncsian figyeltem, hogy hol, melyik érzelmi reakciónál áll majd meg a szerencsekerék pörgettyűje és végül, amikor már teljesen felfogta, akkor hogyan fog cselekedni.

   Szorosan ölelkezve dőltünk a falnak, halkan nyikkantam a váratlan érintkezésre, de aztán hamar belesimultam karjaiba. Nyakamon pihenő forró ajkai jóleső bizsergést váltottak ki belőlem és torkomat egy mélyről jövő, reszketeg sóhaj hagyta el.

   - Kellene - kuncogtam fülébe válaszomat megállapítására.

   Arcomon pihenő kezébe bújtam, majd ajkaimhoz vezetve apró puszit nyomtam tenyerébe. Idétlen vigyorral váltam el tőle végleg, hogy a csaphoz lépve egy kis hideg vízzel felfrissítsem magam. A holmimmal együtt magamat is összeszedtem és még utoljára visszafordultam Chanyeolhoz.

   - Légy jó fiú, Yoda - nyakába csimpaszkodva öleltem meg még egyszer, majd sietős léptekkel távozva hagytam magára.

   Annyira nem tudtam, hogy mire vállalkoztam. Fogalmam sem volt arról, hogy egyáltalán lehet-e ezt vagy mások mit fognak hozzá szólni. Még én sem tudtam hozzászólni a helyzethez érdemben. Egyszerűen csak éreztem és ugrottam. Egy jó nagyot, jó mélyre. Ahol aztán végül Chanyeol elkapott és megfogta a kezem. Nem tudtam mi lesz ezután. Semmit sem tudtam, semmi sem érdekelt.

   Illetve azt az egyet tudtam, hogy innentől legszívesebben életem minden pillanatát Chanyeollal töltöttem volna. Órára sem volt kedvem bemenni, de azért mégis megembereltem magam.

   Még egy utolsó nagy sóhaj után kopogtam be a termünk ajtaján és benyitva, mély hajlongások közepette kértem sűrűn elnézést a késésemért. Kedves tanárunk elnézte volna nekem az apró hibámat, azonban úgy tűnt kedvenc osztálytársaim számára ez csak olaj volt a tűzre.

   A padomhoz sétálva nem tűnt fel az elém akadályként kilógatott negyvenhármas, fehér tornacipőt viselő láb, ezért pillanatok leforgása alatt a padlón találtam magam. Az esés hárításaként reflexből húztam magam elé kezeimet, így szerencsére a jobb csuklómon egy horzsolással megúsztam.

   Feltápászkodtam és lesütött szemekkel, szégyenben ültem be a helyemre. Egész órán, sőt egész nap azon erőlködtem, hogy csendben meghúzzam magam és ne okozzak több felfordulást. Alig vártam a nap végét, hogy Chanyeollal együtt hazamehessünk, este pedig végre megvehessem az ajándékát.

Chanyeol

   A hangja, ami betöltötte egy pillanatra a helyiséget megindította bennem a lavinát; mindenem bizsergett. Szerettem volna, ha ezek után minden pillanatot velem tölt, engem ölel, hozzám ér, velem van. De ő olyan gyorsan kapcsolt, kuncogva válaszolt, a tenyerembe csókolt, majd elment megmosni az arcát. Én meg, teljesen ledöbbenve álltam még mindig a falnál, próbáltam realizálni mi is történt az elmúlt öt-hat percben. Az ölelése, illetve a szavai rántottak vissza a világba, de mire teljesen észbe kaptam ő már kiment a mosdó ajtón.

    Magam elé meredve csak néztem a tenyeremet, amire az ajkait nyomta, a fülemben ott csengett az a mély sóhaj, míg ajkaim égtek bőre érintése miatt. Illata orromba költözött és nem akartam kiszakadni a pillanatból. De a telefonom rezgett, én meg megnézve az üzenetet azonnal összekaptam magam és a terembe futottam. Milliószor hajoltam meg és kértem bocsánatot a tanáromtól, amiért késtem, de a mosolyt nem tudtam letörölni az arcomról, és tulajdonképpen nem is akartam. Legszívesebben szétkürtöltem volna az egész világnak, hogy mennyire boldog vagyok! Hogy végre minden úgy alakul, ahogy én azt szeretném, hogy szerelmes vagyok, és az érzéseim viszonzásra találtak!

   Sajnos a nap további részében nem tudtunk összefutni. Baekhyunnak egyre húzósabb órái voltak, ahogy nekem is, de én nem vettem sosem annyira komolyan a sulit, mint ő. Tanult, amikor csak lehetett és mindent megtett azért, hogy jó legyen. Én meg, mint hal a vízben elvoltam.

    Az utolsó óránk elmaradt tanár hiány miatt, így Jin és Jongdae el is húztak haza én meg, mint egy jó barát megvártam Bacont. A büfében ülve vártam egy teával a kezemben, hogy megérkezzen, de nem láttam sehol. Az osztálytársai már lejöttek a lépcsőn, Jaehwan gúnyos mosollyal nézett végig rajtam, ahogy elhaladt mellettem, míg én boldogan mosolyogtam vissza, sőt még biccentettem is egyet neki. Persze a szemeit forgatva ment inkább a kijárat felé, én pedig úgy gondoltam felmegyek és megkeresem Baekhyunt. Felkaptam a táskámat, megigazítottam a sálamat, és már lépkedtem is fel a lépcsőn, de a fordulóban találkoztunk.

   Elmosolyodva néztem rá, majd szabad kezemmel a hajába túrtam, magamhoz húztam és egy puszit nyomtam bozontos fürtjeibe. Szívem azonnal turbó sebességre kapcsolt, felkúszott a torkomban, és az ajkaim is égni kezdtek.

    Hangos sóhaj után elengedtem, és felé nyújtottam a gőzölgő teát. Édes, kissé furcsa mosollyal az arcán nézett szemeimbe, majd a pohárért nyúlt. Kabátja felhúzódott a kezén, nekem meg kibökte a szememet a horzsolás a csuklóján. Elkapva a kezét azonnal nyomtam rá egy puszit.

   - Mi történt? – néztem rá aggódva. Remélem nem ezért nézett rám a fekete úgy, ahogy, mert ha köze van ehhez, kiherélem!