I. fejezet

Chanyeol

     Unalmas hétköznapok egyike, nem történik semmi. Mindennap ugyanolyan, nekem meg már elegem van az egészből. Legszívesebben a falnak mennék, de van egy pár jó barátom, akik néha visznek színt az életembe. Kicsöngettek ez egyet jelent azzal, hogy a mi kis csapatunk elindult a könyvtárba. Mekkora szívás! Lassan fél három, nekünk meg még lesz két óránk. Nagyszerű, komolyan.

     - Chanyeol, neked már megint mi bajod van? - csapódott mellém Jongdae. - Végig a telefonodat bűvölted, most is. Te aztán nem hazudtolod meg magadat! - bokszolt a vállamba, mire felmordultam.

      - Aigooo...! Ne már... Épp sms-ezek - löktem neki a falnak, egy nagy mosoly terült szét az arcomon. Lassan az négy fős csapatunk beért a könyvtárba. Orromba befurakodott az szokásos könyvtárszag. A helyiség narancssárgában úszott, hála a sötétítő függönyöknek; a falak, amik általában barnák, most teljesen felvették azzok színét. Szerettem itt lenni, főleg ezekkel a barmokkal.
     Intettem Mrs. Choinak, és a legtávolabbi asztalhoz ültünk, ami kicsit takarásban volt, így olyan dolgokat is tudtunk csinálni, amit épeszű ember nemigen. Levágódtam az egyik székre, és az ujjaimat ismét a képernyőre helyeztem, majd elküldtem a válaszomat az egyik alsóbb éves lánynak. Szerettem bolondítani őket, bár életemben még csak két barátnőm volt.

Baekhyun

     Már a sokadik órámat ültem végig az iskolában, ami igazából nem unalmas volt, hanem inkább fárasztó. Fárasztó, ha az ember figyel, jegyzetel és gondolkodik. Persze az osztályom nagy része egyiket sem csinálta, nemhogy mindet egyszerre. Viszont nekem nem volt padtársam, akivel beszélhetnék. Nem firkálgattam sem a padra, sem a füzetembe, nem tudtam a telefonomon lógni, mert az első padban kiszúrt volna a tanár, így maradt a figyelés, és a tudás magamba szívása. Bár engem sem érdekelt minden óra, én is szoktam elkalandozni, sőt, elég sokszor szokott máshol járni az agyam. Csak ezt jól leplezem.
     Óra után mindenki elhagyta a termet. A fiúk nagy része az udvarra ment, a pályára focizni vagy kosarazni; a lányok pedig utánuk nyálat csorgatni. Szörnyű...

     Mivel én egyik csoporthoz sem éreztem magam odavalónak, így én ilyenkor a könyvtárba szoktam visszavonulni. Rendszerint játszani szoktam a számítógépen. Nagyon szerettem a vetélkedős játékokat, vagy valami művészi, zenével, festészettel kapcsolatos, esetleg kreatív dolgokat. Az értelmetlen, lövöldözős, bugyuta játékok nem nekem valóak voltak. Azokban nem tudtam elmerülni, nem igazán leltem bennük örömöm.
     Sietve szedtem a lábam a könyvtár felé, hogy befoglalhassam kedvenc, szélső gépemet, és az elkövetkező lyukas órámban egy jót játszhassak. Szerencsémre senki sem ült a gépeknél, így szabad választásom volt. Viszont, amint leültem a számítógép elé és megmozdítottam az egeret, az feléledt. Valaki elfelejtett kilépni. Egy egészen megnyerő külsejű lap jelent meg előttem. A leírás szerint valami ismerkedős oldal. Első pillanatban úgy gondoltam, hogy ez egyáltalán nem nekem való, ezért a kurzort a kis piros X-re vezettem, és be akartam zárni a lapot. Viszont olyan figyelemfelkeltő és biztató szövegek bukkantak fel, hogy kísértésbe estem tőlük. Nagyon nem voltam, barátkozós fajta ezt mutatta az osztályban lévő barátaim száma is: nulla. De valamiért úgy éreztem, hogy ez jó móka lehet.

     Rávittem az egeret a regisztráció feliratra, és félve bár, de rákattintottam. A regisztráció során kismilliószor meggondoltam magam, és vissza akartam fordulni, viszont mikor készen lett a fiókom, már nem tudtam visszatáncolni a helyzetből. Nem akartam rágörcsölni a dologra, hisz interneten megy az egész, szinte név nélkül, és ha nagyon nem tetszene, maximum hagyom az egészet a fenébe. Végül aztán Bacon néven regisztráltam, a minimális adataim megadásával, még képet sem tettem fel. Csendben, kissé izgatottan vártam, hogy kit sorsol ki nekem a gép első beszélgetőpartnernek.

Chanyeol

     Nem voltunk normálisak ezt mindenki tudta, én mégis megkérdeztem néha magamtól, hogy hogyan kerülök ebbe a társaságba. Aztán körbenézek, és rájövök, hogy olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiket szeretek.

"Chanyeol oppa, tudod, olyan nehéz veled így beszélgetni, nem akarsz csatlakozni az egyik társkeresőoldalhoz? Tudod, fent a neten."  

     Jött az üzenet. Én? Egy társkeresőre regisztráljak, csak miatta? Végül is nem rossz ötlet. Kikértem a véleményét, hogy szerinte melyik lenne a legmegfelelőbb, mire elküldött nekem három linket. Üsse kő! Megnyitottam az egyik oldalt, és megadtam az adatokat. Itt aztán mindent be lehetett állítani; a kort, a nemet és még a beállítottságot is.

     - Szerintetek biszexuális vagyok? - kérdeztem az asztaltársaságom, mire mindenki hangosan felnevetett. - Komolyan gondoltam!

     - Nem, te homokos vagy! - röhögött az arcomba Dae.

     - Remélem, tudod, hogy legszívesebben most leütnélek - sziszegtem neki komolyan. Visszafordultam a telefonhoz és rányomtam a kis kockára. Magam sem tudom, miért. Volt, hogy megnéztem alsóbb éves fiúkat. Sőt, az a Sehun gyerek kifejezetten tetszett, mikor bőrnadrágba bújtatta a formás seggét.

"Fent vagyok az elsőn: Yoda_Park92 néven" 

      Küldtem az sms-t, majd apró hangot adott ki a telefon. Máris két ember vett fel ismerősnek. A két lány, akinek elküldtem az üzenetet. Ujjaim fürgén nyomkodták a kijelzőt, ahogy beszélgetésbe elegyedtem a lányokkal. Néha meghallottam egy-egy blamálást a csapat valamelyik tagjától, de nem nagyon figyeltem rájuk. Kifejezetten lekötötte a figyelmem ez az oldal, főleg, hogy olyan dolgokról beszélgettünk a lányokkal, ami kezdett átmenni kínos témába. Nem nagyon szerettem volna látni, illetve olvasni, hogy milyen bugyi van valamelyiken, így inkább leléptem.

     - Nem éhes valaki? - pillantottam fel a telefonomból.

     - A függő megszólalt. Olyan vagy, mint az, csak te a telefonba vagy belebuzulva! - mutatott a gépek felé Minho. Oda pillantva egy barna hajú fiút pillantottam meg, aki igen egyedül ült az egyik előtt.

     - Na, azért ez... Csúnya volt! - csapkodtam meg a mellettem ülő fiú combját, aki hangosan nevetni kezdett.

     - Te tényleg homokos vagy, eddig nem fogdostál minket! - röhögött a képembe.

     - Eszik velem valaki, vagy sem? - kérdeztem kissé dühösen, mire jó barátom, Dae felkelt. - Köszönöm! - indultam meg a könyvtár kijárata felé, hogy a büfében valami ehetőt vegyek magamnak.

Baekhyun

     Csendben, ujjaimat tördelve várakoztam, hogy kaphassak egy beszélgetőpartnert. Viszont, mikor tíz perc után sem sorsoltak ki nekem senkit, kicsit keserűen nevettem el magam. Ilyen az én szerencsém. Még egy ilyen oldalon is, ahol több ezer felhasználó van, egy olyan ember sincs, aki kíváncsi lenne rám, vagy hasonló érdeklődési körrel rendelkezne...
     Vállat vonva nyitottam meg egy új lapot, és kedvenc játékom oldalát behozva próbáltam elfelejteni az iménti búmat. Viszont nem tudtam teljesen odakoncentrálni, mert a könyvtárban az a kis csapat már megint túl hangos volt. Már vártam, hogy a könyvtáros néni mikor szól rájuk. Meglepetésemre aztán játék közben villogni kezdett a nyitva hagyott társkereső oldal, miszerint üzenetem jött. Izgatottan, habozás nélkül nyitottam meg.

     Kicsit féltem, viszont az izgalom bátrabbá tett, így gond nélkül sikerült válaszolnom. Egy lánnyal beszélgettem. Azt hiszem. Legalábbis ő ezt mondta. Picit furcsa volt, de nem ítélek elsőre, így csak tovább beszélgettem vele. Vagyis csak ő beszélt, én pedig hallgattam, olvastam. Már a huszadik perce beszélgettünk, de én már mindent tudtam az életéről, és az összes bánatát elsírta. Sajnálom az ilyen embereket, de én ezzel most mit kezdjek? Nem is ismerem. Jó oké, hogy azért vagyunk itt, de azért ez nem túlzás egy kicsit?

"Ne haragudj, de most mennem kell. Nemsokára kezdődik az órám. További szép napot! :)  " 

     Írtam neki a búcsúüzenetemet. Meg sem vártam a válaszát, inkább csak kiléptem, és a cuccaimat összeszedve ballagtam a terem felé, ahol a következő óránk kezdődött.

Chanyeol

     - Te, honnan jött ez a biszex dolog? - kérdezte kicsit halkabban, mikor leültünk a büfé elé kirakott székre, és az asztalra tett szendvicsemet kezdtem el igazgatni, hogy beférjen a számba.

     - Nem tudom, csak van az a Sehun gyerek.

     - Öhm, igen? - ült fel mikor kiejtettem a fiú nevét.

     - És tudod, tegnapelőtt is kicsit jobban megnéztem, de olyan nadrág volt rajta. Olyan feszülős. Te láttad már, milyen kerek segge van? Ember, szerintem arra edz - mosolyodtam el, mikor megláttam Jongdae fejét. - De ne aggódj, láttam, hogy neked is bejön, szóval nem csapom le a kezedről! - raktam tenyerem combjára, és továbbra is a szendvicsemre koncentráltam. 

     Egy teljesen lefagyott Jongdaeval sétáltam vissza a fiúkhoz. Mindenki felpattant, és elindultunk a terem felé. Mikor beértünk, ismét megpillantottam azt a fiút, aki a gépeknél ült. Aranyosan szorongatta a füzetét, miközben valamit nagyon figyelt. Az ablakon bámult kifelé, jobban megnézve szoktam én látni. De ennyire nem lenne társasági lény, hogy kemény négy év alatt most látom először? Illetve ez nem igaz. Láttam már máskor is, azt hiszem a DÖK elnökkel váltott pár szót. Aranyos. 
     Levágódtam a leghátsó padba, és élveztem a semmittevést egészen addig, míg a drága tanárunk be nem ért. Elővettem a kommunikáció füzetemet, és lassan jegyzetelni kezdtem azt, amit felírt a táblára. Lenéztem a papírra. Értelmetlen szöveget pillantottam meg. A mondatnak semmit nem mond az agynak, és a betűkből nem lesz hirtelen szöveg. Feladtam. Elhajítottam a tollamat valahova messze. Becsuktam a füzetem, és a telefonomba mélyedtem.

     Kidobott ez a társkereső egy fiút. Leírása szerint fiatalabb nálam. Beszélgetni kezdtünk, aztán elkezdte mondani, hogy neki milyen rossz élete van, merthogy a szülei beadták valami árvaházba, és örökbe fogadták. Mindenféle előjel nélkül léptem ki a beszélgetésből, és töröltem ki az ismerőseim közül. Nem érdekelt a "nyomorult" élete. Hál' istennek kicsengettek, mi pedig elindultunk a másik teremhez, mikor valaki nekem jött.

     - Nem tudsz figyelni? - kérdeztem hirtelen felindulásból. A barna hajú fiú volt az.

Baekhyun

     Óra előtt még eszembe jutott, hogy a Diákönkormányzat elnökét meg kell keresnem, mivel én vagyok az osztályunk egyik képviselője, és az osztályomnak volt néhány kérdése és ötlete a diáknappal kapcsolatban. Így gyorsan átmentem az Ő termükbe, és megbeszéltem vele a felmerülő ötleteket. Siettem vissza órára, de bár ne tettem volna... Hihetetlenül unalmasan telt el az az évmillióknak tűnő 45 perc. Azt hittem, hogy elalszom. Óra vége felé jelzett a telefonom, hogy a társkeresőoldalon sikerült számomra egy újabb beszélgető partnert találni, így máris vidámabban ültem végig a hátralévő 10 percet. Izgatottan, csillogó szemekkel, enyhén elmosolyodva bámultam magam elé. Nem tudtam, hogy kit sorsoltak ki ezúttal, de valamiért nagyon izgatott lettem. Amint kicsengettek, cuccomat magamhoz véve bújtam mobilomba, és vigyorogva figyeltem az üzenetet.
     Annyira el voltam varázsolva, hogy észre sem vettem, hogy a folyosón merre megyek. Ezért csak arra eszméltem fel, hogy egy mellkasnak ütköztem.
     - E-elnézést!- néztem fel ijedt szemekkel a colos évfolyamtársamra, miután úgy rám förmedt. - Sajnálom!- hajoltam meg és kikerülve, kissé elpirulva szégyenemben, folytattam utam a termem felé.

"Szia :) "

     Írtam kis hezitálás után, annak a Yoda_Park92 nevű felhasználónak.